MNL-OL-XIX-A-83-b 3236-3280/1963

3242/1963. A magyar-görög légügyi egyezmény jóváhagyásáról

- g ­XI« cikk Amennyiben kényszerleszállásra kerül sor, illetve valamely Szerződő Fél repülőgépe kárt vagy katasztrófát szenvedett - a másik Szerződő Pél területen, ~’ az a Pél, amelyiknek területén az említett baleset történt, haladéktalanul tájékoz­tatja prről a másik Szerződő Felet és megfelelő lépéseket tesz a baleset okának kivizsgálása érdekében, továbbá a másik Szerződő Fél kérésére lehetővé teszi- ez utóbbi Szerződő Fél képviselőinek a területére való belépést, annak érdekében, hogy a baleset kivizs galásánál mint megfigyelők résztvehessenek. Hasonlóképen azonnal intézkedik a bajbajutott személyzet és utasok megsegítésére és biztonságba helyezi a repülőgép fedélzetén lévő postát, poggyászt és árut. A vizsgálatot lefolytató Szerződő Fél közli a, vizsgálat eredményét a másik Szerződő Féllel és ez utóbbi kívánságra el­juttatja hozzá a vizsgálat teljes okmányanyagának másolatát. * XII. cikk 1 1. A Szerződő Felek légügyi főhatóságai a szoros együttműködés ' szellemében időközönként tanácskozni fognak egymással annak érdekében, hogy biztosítsák a jelen Egyezményben és annak • Függelékében foglalt elvek alkalmazását és kielégítő érvényesí­tését . i 2. a jelen Egyezménynek vagy Függelékének értelmezése vagy al­kalmazása tekintetében felmerülő bármely vitát a két Szerző­dő Fél légügyi főhatóságai közötti közvetlen tárgyalás utján kell rendezni. Ha az emlitett főhatóságok nem tudnak megálla podni, a vitat diplomáciái utón kell renoezni* XIII. cikk 1. Ha valamelyik Szerződő Fél szükségesnek tartja jelen Egyezmény valamelvik rendelkezésének módosítását, úgy az ilyen módosítás •A Ö MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents