MNL-OL-XIX-A-83-b 3205-3235/1963
3225/1963. Az 1962. évi bukaresti nemzetközi geodéziai konferencia határozatának jóváhagyása és a végrehajtás feltételeinek biztosítása
*■>- 2 2«/ A bukaresti határozat megfelelő részeinek végrehajtásáért a honvédelmi miniszter, az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal elnöke, a kohó- és gépipari miniszter, valamint az Országos Földtani Főigazgatóság vezetője felelős* 3./ Meghagyja a külügyminiszternek, értesitse az 1./ pontban felsorolt államok kormányait arról, hogy a Magyar Népköztársaság Kormánya a bukaresti határozatot jóváhagyja. 4./ Meghagyja a, / az Országos Tervhivatal elnökének, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszternek, hogy az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal részére a tehergépkocsik beszerzésére szükséges beruházási fedezetet, illetve ennek devizaszükségletét elsősorban a folyó évi előirányzat terhére biztosítsák; a külkereskedelmi miniszternek pedig, hogy a tehergépkocsik behozataláról gondoskodjék; b, / az érdekelt minisztereknek, illetőleg a Minisztertanács Titkárságának, hogy a szaktanácskozásokkal kapcsolatban felmerülő deviza- és forintfedezetet a folyó évi költségvetési előirányzat terhére biztosítsák; c. / a pénzügyminiszternek, valamint az Országos Tervhivatal elnökének, hogy az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal részére a II. ötéves terv elfogadott tervszámai keretén felül - az 1963*, 1964*, 1965. és 1966. évi igények költségvetési-, beruházási- és devizafedezetéről gondoskodjanak; d. / a Műszer-import Bizottság az importigények elbírálásánál a jelen határozatot vegye figyelembe. 5*/ Meghagyja az Országos Tervhivatal elnökének, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium 1964-65. évi, majd pedig távlati terveinek 3 MNL OL XIX-A-83-b