MNL-OL-XIX-A-83-b 3171-3215/1962

3176/1962. Az állami vállalatok és szövetkezetek 1961. évi készleteinek alakulása

© részletes Összehangolatlanság veszélye és ennek következté­ben a készletek felhalmozódást, olyan helyzetben, amikor a nép­gazdaságban viszonylag rövid idő alatt lényeges szerkezeti vál­tozásokat hajtunk végre, E helyzet ismeretében az 1961, évi terv fő vonásaiban megjelölte azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyek a kész­letnövekedés korlátozása érdekében szükségesek, A terv azonban — még ezt figyelembe véve is - számolt azzal, hogy a készlet­növekedés jelentős mértékű lesz, tehát irányzatában tekintetbe vette a végrehajtott változtatások várható következményeit. Ennek megfelelően a terv a vállalatok és szövetkezetek készlet­változását - népgazdasági szintű számítások alapján - 8,5 mil­liárd Et-ban irányozta elő, b,/A terv végrehajtása közben érvényesülő tendenciák, A terv végrehajtása során jelentkeztek a tervezésben figyelembe nem vehető egyes olyan tendenciák is, melyek a készletváltozást befolyásolták: Érthetők és pontosan feltárhatók azok az összefüggések, meijrek a be Iker eske délemben vezettek forgalom lemaradásra, illetve készletnövekedésre, — A belkereskedelem terven felüli, 1,6 milliárd forintos készletnövekedése döntően a kiskereskedelmi forgalomé­nak - a lakosság vásárlóereje alakulásával összefüggő — lemaradásával kapcsolatos, A lakosság vásárlóerejének tervvel szembeni lemaradása nem központi intézkedések eredményeként következett be, hanem lényegében két tényezővel függ össze: a,/ a normarendezés végrehaj­tása során a tervezettnél kisebb mértékben nőtt az át­lagbér, b,/ az aszályos időjárással összefüggésben je­lentkező terméskiesés miatt a parasztság pénzbevétele alacsonyabb volt a tervezettnél. MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents