MNL-OL-XIX-A-83-b 3049-3120/1962
3052/1962. Az állami, szövetkezeti, bűnügyi és igazságügyi szervek együttműködéséről a társadalmi tulajdon védelmében
mely társadalmi tulajdonban okozott kárra utal, akkor a nyomozó hatóságok kötelesek az állami, szövetkezeti szerv vezetőjének, vagy közvetlen felettesének figyelmét felhívni, hogy a fegyelmi hatóság a fegyelmi eljárást megindíthassa. A rendőrségi, ügyészségi szervek a társadalmi tulajdon védelmében követett eljárásiak során a gyanúsított munkahelye szerint illetékes felettes szerv vezetőjét tájékoztassák a bűnügyi vizsgálat megindításáról. 4. / A miniszterek és a legfőbb ügyész biztosítsák: a. / - hogy az állami, szövetkezeti szervek a társadalmi tulajdonban keletkezett kár esetén lefolytassák a fegyelmi eljárást s - akik ellen bűnügyi vizsgálatra is szükség van - törvényben előirt feljelentési kötelezettségüknél fogva a nyomozó hatóságoknál jelentsék fel; b. / - hogy a fenti szervek vezetői a rendőrségi és ügyészségi nyomozó szervek munkáját szakértelmükkel, tárgyi ismeretükkel, adatok és bizonyitékok szolgáltatásával kellőképpen segitsék; c. / - hogy az egyes szervek vezetői a társadalmi tulajdonban okozott károk megtérítésére vonatkozó igényeiket érvényesítsék. 5. / A fegyelmi és bűnügyi eljárás során tisztázni kell, hogy a károkozás hanyagság következtében, csoport vagy egyéni haszonszerzés szándékával történt-e. Budape st, 1962. február lo. 43MNL OL XIX-A-83-b