MNL-OL-XIX-A-83-b 3201-3270/1960

3204/1960. Egyetemi tanári kinevezésekről és munkaviszony megszüntetéséről

- 4 ­Előadásai szabatosak és' világosak* Az általa tudományosan nüvelt speciális területeken kivüloső szakmai kérdésekkel non szívesen foglalkozik, Egyetemi hallgató korában — 1940— ig — a Kisgazdapárt tagja volt. Ezután kapcsolatba került a kolozsvári baloldali nozgalonnal, 4. fel— szabadulás után megalakuló szakszervezet egyetemi titkára lett* 1950—ben lépett be az IvIDP—be, 1951—tői 1953-ig a dobreooni egyetemi pártbizottság tagja, 1955/56-ban pedig a budapesti termoszéttudományi kari fizikus pártalapszervezctének titkára volt, .Az MSzMP-be nem le­pett be. Ezt azzal indokolja, hogy a pártmunka nagymértékben elvonja tudományos munkájától és hogy a fizika elvi—ideológiai kérdéseivel való foglalkozason lcivül más. politikai munkára nem is érzi magát alkalmasnak. Ezen a területen viszont na is aktiv munkát végez, 6» dr, pap Tibort, a pécsi Állam-és Jogtudományi Kar II,sz. Polgári jogi tanszékének tanszékvezető docensét — ugyanezen tanszékre —j 1921-ben született Munkácson', Apja ügyvéd volt, Pártonkivüli, A jogi tudományok kandidátusa. Középiskolai tanulmányait Csehszlovákiában végezte, majd 1944-ben a budapesti egyetem jogi karán doktorált, I944 decemberétől a szov- jet^hadsereg kötelékében tolmácsként működött, I946 januárjától a Belugyminisztóriumban volt alkalmazásban, 1946 őszétől a leningrádi egyetem jogi karán állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányokát$ hazatérte után az Allam-és Jogtudományi Intézetbe került, 1950-től 1953-ig a pécsi jogi karon ad elő, 1958-tól ugyanott docens. Tudományos munkássága a családjog és a polgári jog területén bonta­kozott ki* Több mint 50 tudományos tanulmánya jelent meg. Jelentős sz^ropo volt a szovjet polgári jog és családjog intézményeinek ismer­tetésében, Résztvott a családjog és a. polgr,ri jog kodifiká.ciós munká­lataiban is* Tudományos—, oktató-nevelő- munkáját marxista igényesség, lelkiismere­tesség, ^pontosság jellemzi, Előadásai világosak, jól felépitottek# Hallgatóival az órákon kivül is eredményesen foglalkozik. A Magyar Jogász Szövetség polgári jogi szakosztályának, vala.mint az iparjogvedelni és szerzői jogi egyesület titkára. Bekapcsolódott a Hazafias Népfront és az MSzT munkájába is. MSzT munkájáért 1952-ben aranykoszorus jelvénnyel tüntették ki,1955-bcn a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésben-részesült. Jelenleg a Hazafias Népfront VII, kerületi Bizottságának elnökségi tagja, 7« -d_r, Raposák Andre.st, a Kossuth Lajos Tudó nány egy etem Természettudományi Kara Geometriai tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét - ugyan­ezen tanszékre -j 1914—bon született Hódmezővásárhelyen, Apja pincér mit, majd vendég­lős, végül portás, MSzMP tag, . • matematikai tudományok doktora, 1942-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet a Szegedi Tudományegyetemen, 1942-től 1948-ig középiskolai tanár, közben 1945— tél egyetemi előadó, 1949-től az egri Pedagógiai Nőiskola' tanszékvoza— tő tanara, 1951 óta egyetemi doocns jelenlegi munkahelyén. Tudományos munkássága' a modern differenciál—geometria és a variációsaá- nitá.s területére esik, 18 tudományos dolgozata és több középiskolai tankönyve, illetve didaktikai munkája van. Szorgalmas, do non kiemel— kodé tehetségű kutató, •/• MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents