MNL-OL-XIX-A-83-b 3151-3200/1960

3168/1960. A magyar-francia légügyi egyezmény jóváhagyásáról

- 4 ­2./ A Szerződd Felek légügyi főhatóságai ilyenirányú kérés esetén megadnak egymásnak minden olyan sta­tisztikai tájékoztatást a meghatározott légijára­tok üzemeltetéséről, mely a jelen Egyezmény vagy annak Függelékei alkalmazásához'szükséges* ,*• • k . I • . ’ ’ VII. cikk. 1. / Mindkét Szerződő Fél azon törvényei és egyéb ren­delkezései, amelyek a nemzetközi lágiforgalomban alkalmazott repülőgépeknek a Szerződő Felek terü- .letére való belépésére, ottartózkodására, illetve az onnan való kilépésére, valamint a szóbanforgó repülőgépeknek az illető Szerződő Fél területén va­ló tartózkodása áLatt történt üzemeltetésére, mozgá­sára és közlekedésére vonatkoznak, a másik Szerződő Fél repülőgépeire is alkalmazást nyernek. k 2. / A Szerződő Felek területén a repülőgépek fedélze­tén szállított utasok, személyzet, posta, vagy árule belépésére, tartózkodására és kilépésére vonatkozó, törvények és egyéb rendelkezések - rendészeti, be­. lépési, bevándorlási, kivándorlási és útlevél ala­kiságokra, valamint a vám- és egészségügyi alakisá­gokra vonatkozó törvények és egyéb rendelkezések - a másik Szerződő Fél repülőgépeinek fedélzetére felvett utasokra, személyzetre, postára és árukra is alkal­mazást nyernek. 3. / A repülőgépek üzemeltetésére vonatkozó technikai kézikönyveket, valamint az útvonal előírásokat (navigációs és útvonal tájékoztatásokat), vagy az ezeket tartalmazó okmányokat a másik Szerződő Fél illetékes hivatalos szerveinél letétbe kell helyezni. a MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents