MNL-OL-XIX-A-83-b 3001-3045/1959
3011/1959. Az 1959. évi állami költségvetés
- lo 65 millió forintot, az 1958-évinél mintegy 5 fo-kal nagyobb előirányzatot tartalmaz, A minőségi burgonyatermelés elősegítését 52 millió forint, a talaj javi tási munkálatokat pedig 57,6 millió forint szolgálja. A költség- vetésből támogatott Vízügyi Alap is hozzájárul a mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez, a vízrendezési, vizhasznositási, belvizmentesitési és legelőviztelenitési feladatok megoldásával A közlekedés és hírközlés 1959*évi teljesítménye a termelés és áruforgalom, valamint az utazási igények növekedése következtében 5,7 $-kal e- melkedik. További előrehaladást kell elérni a rövid távolságú szállításoknak a vasúti közlekedésről a gépjármüközlekedésre történő átirányítása terén. Ennek megfelelően elsősorban a gépjármüközl de edés áruszállítási feladata nő /l5 %-kal/, a járműállomány gyarapodása és a kapacitás jobb ki- használása révén. A vasúti közlekedés teljesítményének emelkedése mintegy 4 fo. A hírközlés teljesítménye 5,7 $~kal emelkedik. Az előirányzott eredmény a közlekedés költségszínvonalának 1,1 ‘far-os csökkenésével számol. A közlekedési vállalatok eredménye az előző évihez képest 54 millió forinttal javul Az állami kereskedelem áruforgalma 4,5 ^-kal, ezen belül a kiskereskedelmi forgalom 6,4 fv-ka.1 haladja meg az 1958.évit. Az utóbbi két évben kialakult magas készletállományból következő problémák 1959-évben sem szűnnék meg. A népgazdasági terv a készleteknek csupán mintegy 15o millió forintos csökkenésével számol. A költségek színvonala 5,4 $-ról 5,5 ^-ra emelkedik, a vállalatok eredménye pedig kereken loo millió forinttal alacsonyabb lesz az 1956.évinél Ennék fő oka, hogy a kereskedelem színvonalának emelése és a lakosság ellátásának javítása érdekében több intézkedés kerül megvalósításra /bérarányositás, létszámemelés, a házhozszállítási rendszer kiterjesztése/. Emellett a kereskedelem forgalmának összetétele elsősorban a kisebb árrést tartalmazó cikkek felé tolódik el. A felvásárló vállalatok tervezett forgalma a mezőgazdaság előirányzott termelésével összhangban 8,7 $-kal magasabb az 1958.évi várható teljesítésnél. MNL OL XIX-A-83-b