MNL-OL-XIX-A-83-b 3201-3240/1957

3208/1957. Nemzetközi munkaügyi egyezmények megerősítése

} I» ■ 2.2-0? O o jl 9fj. /pf> töbÓy Í 4 t: Feljegyzés Kádár elvtárs részére! A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Szakszervezeti Szabadság Bizottsága ez év május 27.-én ülést tart, melyen többek között a magyarországi szakszervezetek szabadsága kérdését is tárgyal­ni kivánják. Az ülésen várhatóan éles támadásokat inditanak a Magyar Népköz- társaság Kormánya ellen, elsősorban azért, mert a szervezkedési jog, valamint a szakszervezeti szabadságról 1948-ban és 1949-ben létrejött nemzetközi szerződéseket Magyarország még a mai napig nem ratifikálta. Várható, hogy a Magyar Kormány által az ellen- forradalmi erők leküzdésére tett intézkedéseket összhangba hozzák azzal, hogy a Magyar Kormány ezeket a nemzetközi szerződéseket még nem iktatta törvénybe. Fenti kérdéseket megtárgyalták a közelmúltban Bukarestben a ba­ráti országok képviselői értekezletén is, ahol a Külügyminisz­térium képviselőjének tájékoztatása szerint a Szovjetunió kikül­dötte is és a Szakszervezeti Világszövetség részéről is javasol­ták, hogy Magyarország ezeket a szerződéseket ratifikálja. Fentiekre tekintettel nyújtotta be a külügyminiszter az egyezmé­nyeket a Kormányhoz elfogadásra. A fent ismertetett okok ellenére javaslom, a Kormány tegye ala­pos megfontolás tárgyává a ratifikálást, mert ezzel olyan egyez­mények törvénybe iktatása történnék meg, amely részben az ellen- forradalom következtében megtett kényszer intézkedésekkel ellen­kezik, részben éppen az ellenforradalmi szervezkedés meggátlásá- ra hozott egyes jogszabályok hatályon kivül helyezését tenné szükségessé. Felhivom figyelmet az I. rész 2. cikkére, melyben foglaltait lehetővé tennék valami, a volt budapesti munkástanácshoz hasonló szerv létrejöttét is, a 4. cikkre, melynek elfogadása lehetet­lenné tenné az államellenesen működő szervezetek feloszlatását, az 5» cikkre, mely lehetővé tenné, hogy bármely szakszervezetünk akármilyen nemzetközi szervezethez csatlakozzék, a 8.cikk /2/ bekezdésére, melynek alapján a gyülekezési és felvonulási jog ideiglenes korlátozásáról szóló törvényerejű rendeletet, valamint az egyesületek feletti felügyeletről szóló törvényerejű rendele­tet hatályon kivül kellene helyezni. MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents