MNL-OL-XIX-A-83-b 3201-3240/1957

3208/1957. Nemzetközi munkaügyi egyezmények megerősítése

4. cikk* Amennyiben szükséges, a hazai feltételeknek megfelelő intézke­déseket kell foganatosítani a kollektiv szerződések önkéntes tárgya­lási eljárásának fejlesztése és minél szélesebb körben való felhasz­nálása érdekében egyrészt a munkaadók és munkaadói szervezetek, más­részt a dolgozók szervezetei között az alkalmaztatás feltételeinek szabályozása céljából« 5. cikk* 1* A hazai törvényhozás fogja meghatározni, hogy a jelen egyez­ményben körülirt biztosítékok milyen mértékben alkalmazhatók a fegy­veres erőkre és a rendőrségre* 2. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Alkotmánya 19. cikke 8. pontjában leszögezett elveknek megfelelően, ennek az egyezménynek valamely tag által történő megerősítését nem lehet úgy tekinteni, hogy az a fegyveres erőknek és a rendőrségnek, illetve azok tagjai­nak a jelen egyezményben körülirt biztosítékokat szavatolj már meg­lévő törvények, döntések, szokások vagy megállapodások hatályát érintené,, 6. cikk. Jelen egyezmény a köztisztviselők helyzetét nem vonja szabályo­zási körébe és semmiképen sem értelmezhető úgy, mint amely jogaikat, illetve jogi helyzetüket érintené. 7. cikk. A jelen egyezmény alakszerű megerősítéseit a Nemzetközi Munka­ügyi Hivatal főigazgatójával kell közölni, aki azokat beiktatja. 8. cikk. 1. A jelen egyezmény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tagjai közül csak azokat fogja kötelezni, amelyek részéről a megerősítést a főigazgató beiktatta. 2. Az egyezmény attól a naptól számított tizenkét hónap múlva lép hatályba, amikor a főigazgató két tag részéről a megerősítést beiktatta. 3. Azontúl a jelen egyezmény minden tagra nézve attól a nap­tól számított tizenkét hónap múlva lép hatályba, amely napon a ré­széről történt megerősítést beiktatták. 9. cikk. 1, A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Alkotmánya 35. cikkének 2. pontja értelmében a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójához intézendő nyilatkozatokban be kell jelenteni: MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents