MNL-OL-XIX-A-83-b 3051-3130/1957

3063/1957. Az ország árvíz- és belvízvédekezésének javítása érdekében szükséges intzkedésekről szóló 1019/1957. sz. határozat kiegészítéséről

- 3 ­0. Kormányhatározattal végrehajtandó intézkedések. Az árvíz- és belvízvédekezésről, valamint a helyi vízkárelhárításról szélé 10/1955. /II.15./ M.T.számú rendelőtét módosító 25/1956./VIII, 30./ M.T.számú rendelet 2.§-ában foglalt rendelkezés szerint az árvi z- és belvizvédekezés műszaki ás államigazgatási feladatainak összehan- golására^a megyékben, a fővárosban és a megyei jogú városokban állandó jellegű árvíz- és belvizvédekezési területi bizottságokat kell szervez­ni, A bizottság elnöke a végrehajtóbizottság elnöke. Feladata az ár­vízvédekezés műszaki és államigazgatási ügyeinek összehangolása, A vízügyi igazgatóságok működési területe több megyére terjed ki, ennél­fogva egy-egy vizügyi igazgatóság az árvízvédekezés során több területi bizottsággal működik együtt. Az 1956. évi árvízvédekezés során kitűnt, hogy egyes vizügyi igazgató­ságok területén működő területi bizottságok összehangolatlan intézkedé­seikkel nehezítették az árvízvédekezés egységes irányítását# Az együttműködés abból az okból is nehézkessé vált, mert a vizügyi igazgatónak - mint az árvízvédekezés felelős vezetőjének - részt kell vennie a területi bizottságok ülésein, ami elvonja eredeti feladatainak ellátásától ás akadályozza abban, hogy árvízvédekezés terén a megkívánt gyorsasággal tehesse meg intézkedéseit. Ha a vizügyi igazgató a terüle­ti bizottság munkájában nem vesz részt, ez' azzal a veszéllyel jár, hogy a tanácsi végrehajtóbizottság elnöke nem kaphat folyamatos tájékozta­tást az árvizvádokezás helyzetéről. A jelenleg fennálló rendkívüli helyzetben, amikor az államigazgatási területi szervek szervezete, hatásköre- és létszáma a kormánynyilatko­zat szerint végrehajtandó változtatások következtében véglegesen még nem alakult ki, egy esetleges árvíz idején a területi bizottságok mű­ködtetése az eddig tapasztaltaknál nagyobb nehézségekbe ütköznék és a védekezés egységes műszaki irányítását fokozottabban hátráltatná* Ezért a területi bizottságok működését szüneteltetni kell. Továbbra is szükséges azonban a rendszeres, közvetlen kapcsol-t t'.rtása a fővárosi, megyei jogú városi, valamint megyei tanács vogroh -jtóbizott­ságai és a vízügyi igazgatóságok között. Ennek érdekében as illetékes államigazgatási szerveknek a vizügyi igazgató mellé összekötőket kell kijelölniük, miként az árvi zvédokezésben érdekelt miniszterek a vizügyi főigazgató mellé rendelnek ki összekötőket. Az igazgató ezekre az összekötőkre támaszkodva és azokkal szorosan együttműködve az eddiginél eredményesebben láthatja el az árvízvédeke­zés műszaki vezetését, Az Összekötők utján biztosítva van a védekezésben közreműködő szervek összehangolt tájékoztatása és együttműködése, továb­bá az is., hogy az .árvízvédekezés egyszemélyi felelős műszaki vez .tője a védekezés során az intézkedéseket következetesen és a fenyegető ve­szély elhárításához fűződő érdekek által megkövetelt gyorsasággal te­heti meg. b MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents