MNL-OL-XIX-A-83-b 3546-3560/1956
3559/1956. A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom fejlesztéséről
Az állami, kísérleti, tan- és célgazdaságokfcól vásárolt tenyészállatok ellenértékét az állami gazdaságok eladási árain kell kifizetni, illetőleg lehet meghitelezni, E gazdaságoktól közvetlenül vásárolt tehenek, üsző és egyéb tenyészállatok után biztosítani kell az eddig engedélyezett ártámogatást,® A közvetlen vásárlás utján szerzett tenyészállatoknak más negyébe való elszállítását a negyei, járási és községi tanácsi szervek _ nem akadályozhatják, 4, A Minisztertanács utasitja a pénzügyminisztert, hogy a termelőszövetkezetek 1956, évre megtervezett állat-, takarmány - és egyéb beszerzéseinek maradéktalan negvalósitása érdekében az állami költségvetésben előirányzott 26o millió forinton felül további 3o millió forintot - a meghatározott termelőszövetkezeti hitelkereten belül - hitelátcsoportositás utján biztosítson,/ 5, A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a földjáradék kifizetését az alapszabály értelmében továbbra is kötelezőnek kell tekinteni, azonban a mintaalapszabálytól eltérően abból a földadót levonni nem lehet, A földjáradékot azoknak a tagoknak is ki kell fizetni, akik a termelőszövetkezetbe saját földdel léptek be, de előrehaladott koruk vagy egészségi állapotuk miatt a közös munkában résztvenni nem tudnak, A közös gazdaságba bevitt szőlő- és gyümölcsös esetében - annak minőségétől és állapotától függően - általában az egyéb terület után fizetett föld járadék két-három- szorosát kell fizetni, kivéve ha a telepités költségeit a termelőszövetkezet a belépő tag részére az 1/d pont alapján megtérítette, A közgyűlés úgy is határozhat, hogy a bevitt szőlő utón a termelőszövetkezet a földjáradékot borban adja ki. Haszonbérelt föld bevitele esetén a termelőszövetkezet földjára- dékot nem fizet, köteles azonban a szerződésben kikötött haszon- _ bért a föld tulajdonosának /haszonélvezőjének/ megfizetni, 6, A Minisztertanács megállapítja, hogy a termelőszövetkezetek építőanyag ellátásának lemaradása nagy gazdasági és politikai károkat okozott. Ezért utasitja az állami ellenőrzés miniszterét, hogy 1956, október 15-ig vizsgálja meg az építőanyagé11átás lemaradásának okait és tegyen javaslatot a felelosségrevonósra/* Megjegyzés: Az építésügyi miniszter ezzel nem ért egyet» MNL OL XIX-A-83-b