MNL-OL-XIX-A-83-b 3001-3015/1955

3003/1955. Az 1954. évi begyűjtési hátralékok rendezéséről

i- 2 ­vonnánk a forintositott begyűjtési hátralékot, nehezebb lenne az eligazíthatóság, nem tudnánk kimutatni, mire mennyit gyűj­töttünk be és jelentésen megnövekedne a nem-realizálh ató ösz- szeg. 3./ A határozati .javaslat 2. pontjával általában egyef- ór-tpk. de csak a fór into sit ott beadási hátralékkal. Ezzel kap­csolatban meg kell jegyeznem, hogy a fennálló begyűjtési hátra­lék 19 56. évben és a következő években általában nagyobb lehe­tőséget ad az éves begyűjtési tervek teljesítéséhez. Ugyanis nem minden évben azonos gazdák terülnek hátralékba - legalább is adónál ez a tapasztalatunk, amelyet bizonyit az, hogy az 1954. évi adóbevételi terv teljesítésében mintegy 4oo millió forint folyt be az előző évi hátralékokból. Ebből következik az, hogy a beadási hátralékból is jelentős mennyiség esetleg behajtható- vá válik 1955-ben. Ez csak bőviti annak a lehetőségét, hogy 1955- ben a begyűjtési tervet eredményesebben tudjuk teljesíteni, mint ebben az évben. Az ilymódon való rendezés a megyék között, il­letve az egyes területek között jelentkező terméseredmények el­tolódása következtében könnyen eredményezheti, sőt feltételezi, hogy 1955. végén hasonló hátralékok keletkeznek és mint ahogyan már említettem, nem lesz terményben lehetőség máshol, ahol eb­ben az évben volt kedvezőtlen a termés és a jövő évben lesz ked­vező, hogy ott annak ellensúlyozására nagyobb mennyiségű termé­nyeket tudjunk behajtani. Például: ahol most nincs termény, vagy állat, amely­ből a begyűjtési szervek fedezni tudnák a hátralékot, ott a [pénzügyi szervek sem tudnak terményt, vagy állatot a forint fe­dezetére zálogolni, arra meg szerintem nem gondolhatunk, hogy 1952. évhez hasonlóan szobabútorokat, lakberendezéseket zálogol- junk. Legalább is adóhátralék fejében a Pénzügyminisztérium tel­jesen megtiltotta az ilyen tárgyak zálogolását, illetve értéke­sítés ét. 4 ./ A termelőszövetkezetek forintositott beadási hátra- Ilékának ilymódon való rendezését nem tartom megoldhatónak. Ugyan- jis az a helyset, hogy a termelőszövetkezetek országosan fizetnek 7o millió forint pénzadót. Ez az intézkedés azt jelentené, hogy a termelőszövetkezetek jövedelemadója - minthogy ott nincs együt­tesen kezelt adó - mintegy megkétszereződne, annak ellenére, hogy a termelőszövetkezetek lényegében folyó évi adójukat megfizették. Itt is a türelmi politikát javasolom, megállapodások kötésével, hogy a jövő évben az ezévi hátralékokból mennyit tudnak teljesí­teni. Amennyiben a hátralék 50 $-át jövőre vállalnák, a többit el lehetne engedni. A javasolt megoldás csak a lejárt hiteleidhez való csatolás utján valósítható meg. 5./ A 2.pont b./bekezdésével kapcsolatban az a vélemé­nyem, hogy a részletfizetési kedvezmény engedélyezése mellett csökkentést is kell engedélyezni, illetve a forintositott beadd­MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Thumbnails
Contents