Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum - Falragaszok, hirdetmények 1920

K_1971.1083.1

* Másfélszázezer magyar munkás és kispolgár Verejtékét, pénzét és jóhiszeműségét tékozolta cl, szedte rá az a zsidó Uralom, mely az Általános Fogyasztási Szövetkezet Vezetőségében a Vörös haramiák bukásáig garázdálkodott. A világ legkegyetlenebb kapitalizmusa: a zsidó kapitalizmus és a világ legnagyobb szédelgése: a zsidó szocializmus itt is összefogtak, mint mindég és mindenütt. Gazdasági érdekről szavaltak, nyomorenyhitést és mukásjólétet emlegettek, de valójában a gyomrán és a zsebén át fogták és vezették félre azt a becsapott munkásságot, amelynek gyomra és zsebe rovására dőzsöltek és hatalmaskodtak. MAR OK SEM TUDJAK LETAGADNI hogy az Általános Fogyasztási Szövetkezet vezetőségének igazi célja kettő volt: 1. munkásság felé az, hogy gazdasági szövetkezés címén vörös agifációs iskolát teremtsenek és előkészítsék az országnak azt az összeomlásét, melynek a becsületes munkásság adta meg az árát legkeservesebben; 2. Jrtaguk felé az, hogy zsíros, kényelmes állásokat teremtsenek maguknak és fajtestvéreiknek, hogy a munkásság és kispolgárság verejtékes garasaiból tetezsebelhessék és ingyen hizlalhassák magukat. A páratlan vizsgálat kegyetlenül rávilágított arra az érdekhálózatra, amely a vezetőségben éveken át hazudott, dorbézoit és izgatott És most elkövetkezett a leszámolás és megtorlás ideje: közeleg a szövetkezeti választások napja, amelyen az észretért és felháborodott munkásság és kispolgárság haragjának vihara elől PUSZTULNIOK KELL azoknak, akiknek a szociális érdekek igazi megvédése sohasem volt CCljufe, hanem a jóhiszemű munkásságot csak CSZkÖZÜl használták fel nemzetek pusztítására, vörös politikai klikkek megteremtésére és a zsidó világuralom megalapozására. A keresztény nemzeti alapon, tehát az igazi, becsületes és igazságos szociálizmus alapján álló munkásság és kispolgárság ki fogja mondani önrendelkezési elvét, mert munkásság a munkásságé és nem a zsidó kapitalizmusé! Visszaszerzi az Á. F. Szövetkezet vezetését a maga kezébe, visszaszerzi önmagának és az általa választott becsületes, komoly, szakértő és önzetlen vezetőségnek, amely tisztességes szociális politikával fogja szolgálni a tagok gazdasági érdekeit. Ahol a vezetőség maga rabol, ott nem lehet szó olcsó élelemről, jó és olcsó ruházatról. Ahol országrontó eszméket hirdetnek, ott a balkéz duplán visszalopja a munkástól azt, amit a jobbkéz átadott neki. A téli ínség napjaiban, amely komoran feketedik bele a téli fehérségbe, a munkásanyák és apák ezer gondjának, a munkástestvérek ezer nyomo­rúságának nevében kiáltjuk Budapest dolgozó tömegei felé: Törjétek össze az ínség feiidézöinek és testi-lelki fosztogatóinak uralmát, vessetek véget a zsidó nagytőke és bérencei hazugságainak, bűneinek és magyar verejtéken való dorbézolásának, vessetek véget a fogyasztási szovjetnek! J{ választásokra vonuljatok fel mindnyájan zárt hadsorokban, mutassátok meg a „munkásöntudat" ravasz hirdetőinek, hogy csakugyan meg van bennetek az öntudat és Ítéljetek kíméletlenül, szavazzatok a magatok és gyermekeitek érdekeire! Ezt várja tőletek a szerencsétlen ország talpraállitósának nehéz, de rendületlen és győzelmes munkájában a nemzeti demokrácia törhetetlen harcosa az A választások f. hó 18-án d. e. 9 órától d. u. 6 óráig ugyanazokon a helyeken tartatnak, ahol a szavazati jegyeket adták ki. Szavazni csak ott lehet, ahol a szavazati jegyeket kiváltottuk. Pestújhelyen, Pestszentlőrinczen, Rákosszentmihályon, Cinkota-Ehmanntelepen, Rákospalotán, Rákoskeresztúron, Maglódon, Gyomron, Vecsésen, Ócsán, Tökölön és Albertfalván a választások nem 18-án, hanem 17-én déli 12 órától este 8 óráig tartatnak meg. r A. F. Sz. keresztény és nemzeti alapon álló tagjainak tábora. Held könyvnyomdája, Budapest, 111., Zsigmond-utca 36. g^KISPOLGÁRAI ^

Next

/
Thumbnails
Contents