Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum - Falragaszok, hirdetmények 1918

K_1973.0567.1.1

1918. augusztus 9 109.280 1918—Vili. tan. szám. A húsfogyasztás korlátozása és a zsírfogyasztás korlátozásáról szóló 3682/1917. M. E. sz. rendelet módosítása. A Tanács a m. kir. minisztériumnak 1918. évi augusztus 3-án kelt 3436/1918. M. E. szám alatt kelt rendeletét az alábbiakban teszi közzé: 1. §• A 3682/1917. M. E. számú rendelet (a mely szerint eddig péntek volt a zsírtalan nap) akként módosíttatik, hogy a péntekre megállapított tilalmi nap (zsírtilalom) csütörtökre helyeztetik át. 2. §. A hét két napján, még pedig kedden és pénteken, tilos a húst akár nyers, akár feldolgozott állapotban (főtt, sült, füstölt, sózott) forgalomba hozni. Ugyanezeken a napokon tilos az ételek kiszolgáltatásával foglalkozó üzemekben és üzletekben (fogadó, vendéglő, egyleti vagy más étkezőhelyek, kávéházak stb.) hús felhasz­nálásával készülő ételeket előállítani vagy kiszolgáltatni. 3- §. Jelen rendelet szempontjából a hús fogalma alá esnek a sertésnek, szarvasmarhá­nak, bivalynak, borjúnak, lónak, juhnak, kecskének, mindennemű baromfinak, házinyúlnak és a vadaknak emberi táplálkozásra felhasználható minden része és az ezen húsneműekből előállított készítmények, a gyors romlásnak kitett és a következőkben felsorolt belső zsigerek és melléktermékek kivételével: az agy- és gerincvelő, nyelv, a tüdő, a szív, a máj, a hasnyálmirigy (fehérmáj), a kedeszmirigy, borjumirigy (Bries), a pacal, a borjúfodor, a lép, a vese, a tőgy, az orr, a csont, a marhaköröm, a borjufej, a borjúláb és a sertésfej, sertésköröm, sertésbőrke (kocsonyahús). 4. §. Ételek kiszolgáltatásával foglalkozó üzletek és üzemek a hét többi napján egy étke­zésre egy személynek legfeljebb egy húsételt szolgáltathatnak ki. 5. A 2. §. tilalma alól az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető m. kir. miniszter egészségügyi tekintetből kivételeket engedélyezhet. §■ Aki x jelen rendelet valamilyen rendelkezését megszegi vagy kijátssza, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és 6 hónapig terjedhető elzárással, valamint 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A kihágási eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető bíróságnak, az államrendőrség működési területén pedig a m. kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. 7. §• A jelen rendeletet minden városban és községben az ott szokásos módon azonnal közhírré kell tenni. 8. §. Ez a rendelet augusztus hó 9-ik napján lép életbe. Hatálya Horvát-Szlavonországokra nem terjed ki. Budapest Székesfőváros Házinyomdája - 1918. ­A Székesfőváros Tanácsa.

Next

/
Thumbnails
Contents