Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum - Falragaszok, hirdetmények 1915

K_1971.1021.2.4

B. 108.058. 1915—Vili. tan. szám. forgalomba hozataláról és áráról. A tanács közhírré teszi, hogy további intézkedésig megengedi, hogy köz- fogyasztás céljára fehér kenyeret is lehessen sütni és forgalomba hozni. A fehér kenyérnek készítéséhez kizárólag búza-fözölisztet és legfeljebb 25°|o burgonyát szabad felhasználni. A búza-főzőliszthez semmiféle más lisztet hozzákeverni nem szabad. A tanács a fehér kenyér legmagasabb árát a belügyminiszter úrnak 1915. évi augusztus hó ll-én 95.389. szám alatt kelt rendelete alapján kilogrammonként 66 fillérben állapítja meg. A tanács figyelmezteti a közönséget, különösen pedig a sütőiparosokat, hogy a jelenleg fennálló rendelkezések értelmében tehát csakis kétféle kenyeret szabad ä közfogyasztás céljára készíteni és forgalomba hozni és pedig az eddig is engedélyezett félbarna kenyeret s az ezúttal engedélyezett fehér kenyeret. Más minőségű, összetételű, vagy elnevezésű kenyeret tehát sem készíteni, sem forga­lomba hozni nem szabad. A fehér apró süteményekre nézve továbbra is fennáll az a rendelkezés, amely szerint csakis vizes zsemlyét (4 dkg. súlyút) szabad készíteni és forga­lomba hozni és ehhez csakis keveretlen búza-fözölisztet szabad felhasználni. Más minőségű, összetételű és elnevezésű apró süteményeket tehát sem készíteni, sem forgalomba hozni nem szabad. Aki e rendelkezések és tilalmak ellen vét, az az 1914. évi L. t.-c. 9. §-a értel­mében kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. E kihágások elbírálására elsőfokon a kerületi rendőrkapitányságok illetékesek. A fentiek értelmében tehát a kenyér és zsemlye legmagasabb árai: Ezek a rendelkezések 1915. évi november hó ll-én lépnek életbe. Budapesten, 1915. évi november hó 9^én. II Székesfőváros T mm. Budapest Székesfőváros HÁZINYOMDÁJA — 1915. — I kilogramm fehér kenyér ... 66 fillér I „ félbarna kenyér ... 48 fillér I darab vizes zsemlye (4 dkg.) ... 4 fillér

Next

/
Thumbnails
Contents