Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)

MEGEMLÉKEZÉSEK - Márki Sándor

„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" Márki Sándor Említésekor rövidre vágott, erősen őszülő szakáll, elgondolkozó, szelíd arc, jó­ságosán néző szemek tűnnek elénk. Zajtalan lépteivel mintha most is itt járna, hisz írásaival szépirodalmi lapjainkban lépten-nyomon találkozunk. A Pásztor­tűz munkatársai közé számítja most is. E lap sorsát kezdettől fogva figyelemmel kísérte és törekvéseit előmozdította. Márki Sándor ez év március 27-én hetven esztendős. Hetven év hosszú idő annak, aki a munkával idő előtt felhagyva, korai öregkort kezd, de rövid idő annak, akiből az állandó elfoglaltság és szorgalom következtében felgyülemlett tudás kikívánkozik. Rövid idő annak, aki úgy érzi, hogy ismeretei birtokában, leginkább most van itt az alkotás ideje. Márki Sándor fiatalos munkakedvvel íróasztala mellett ül, éppen úgy, mint negyven-ötven évvel ezelőtt. Lelkében tervek főnek, hogy nemzete történetének ismeretlen szépségeit feltárja és az ifjúságot az egyetemes történelemből vett tanulságokkal gazdagítsa. Ha csendes óráiban alkotásain, könyvein azzal az örömmel, amelyet szel­lemi gyermekeinek felnövekedésén minden író érez, végigtekint, akkor feltűn­nek előtte a múlt napjai. S maga előtt látja e nagy emberek megörökítőjét, az írót, aki már tizennégy éves korában vármegye-történelmet írt. Budapesten a piaristák gimnáziumában érettségit tett, tanár, majd egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. E határok között: a tizennégy éves, kis diák és a hetvenéves tudós életkora között megjelent értékes művei {Arad vármegye története, Kemény János fejedelem, Mária királyné, Dózsa György, II. Rákóczi Ferenc, Egyetemes történelem, I. Ferencz József magyar király, Horváth Mihály stb.), sok kisebb-nagyobb értekezése, földrajzi és történelmi tankönyvei az elismerés újabb és újabb babérjával övezték fejét. Akik Márki Sándort írásai után ismerik, azokban az a benyomás támad, hogy szerzőjük széles látókörű, igazságszerető kutató. Az alaposságot tőle senki el nem vitathatta. A műveiben mutatkozó mély erkölcsi érzés mindig felemelő 460

Next

/
Thumbnails
Contents