Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Solymászat a régi Erdélyben
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A kis sólymokat kiszedték a fészekből, s július végétől kezdve hozzáfogtak a tanításhoz. Fejére kis sapkát, ún. kápát húztak, a lábára meg hosszú zsineget kötöttek. A zsineg végét a sólymot tanító ember a kezére kötötte, hogy a sólyom el ne repülhessen. A sólymot jól kiéheztette előbb, mielőtt tanítani kezdte, illetve mielőtt leckeórát adott neki. Galambot bocsátott a levegőbe, amelynek lábához szintén zsineg volt erősítve, s ugyanakkor a kápát a sólyom fejéről levette. A sólymot aztán a galamb után engedte. A kiéhezett sólyom a levegőben a galambbal elkezdett viaskodni, s meg akarta fogni, hogy megegye. Amikor a tanítómester észrevette, hogy a sólyom a galambot megfogta, nem engedte, hogy megölje, hanem sípolni kezdett vagy csengetni, s a sólymot a zsineg segítségével lehúzta. A galambot elvette tőle, és jutalmul ennivalót adott neki. Sok ilyen példából a sólyom megtanulta, hogy ha a galambot megfogja s csengettyű-, sípszóra gazdájához hozza, akkor jutalmul enni kap. Lassan annyira belejött a mesterségébe, hogy már nem is kellett a lábára zsineget kötni, úgy is megfogta s visszahozta a prédát. A sólyom rendesen gazdája kezén ült, hogy vadászatkor azonnal kéznél legyen. Lábszíjakkal volt megkötve, nehogy nyugtalan természeténél fogva alkalmatlan időben is felrepüljön. Gazdája a kezére bőrkesztyűt húzott, nehogy haragos vadásztársa éles körmeivel, csőrével a kezébe vágjon. 371
