Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
TANULMÁNYOK AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉGRŐL - Külföldi követek fogadása az erdélyi fejedelmi udvarban
TANULMÁNYOK AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉGRŐL aranyat vittek el a törökök. Rákóczi Zsigmond beiktatásakor a basa ezer aranyat és két serleget kapott, I. Rákóczi György egy követnek másfélszáz tallért, tíz sing (egy sing 62 cm) atlacot adott és még küldött vele másoknak is. A II. Rákóczi György választására kijött török basa távozásakor ezerkétszáz tallért vitt magával, huszonnégy sing kamukát (damaszkszövet), fiának százötven tallért és tizenkét sing atlacot. Zászlótartónak, síposnak, dobosnak, trombitásnak stb. összesen ezerhétszáz tallért, harminchat rőf selymet, ötvenhét és fél rőf egyéb ruhaanyagot osztottak ki. S mégis voltak olyan követek, akik ekkora ajándékkal sem voltak megelégedve. Volt basa, aki megértvén, hogy az útjára adott hintó és lovak nem lesznek az övé, a hintóba nem akart bele ülni. Másik követ a kapott kétszázötven aranyat nem fogadta el azzal a megokolással, hogy úti költsége, szolgái sokba kerültek. Viszont volt olyan követ, aki haza felé menet az ajándékba kapott lovat csókolgatta, törülgette, megitatta, abrakolta és nem engedte, hogy más bánjék vele. Ha a követ több időt töltött a fejedelmi udvarban és kihallgatása után azonnal nem távozott, akkor kibocsátás előtt a fejedelem őt utolsó audienciára felhozatta. Visszamenő útjában a követ ugyanolyan gazdálkodásban részesült mindenfelé, mint aminővel bejövetelekor találkozott. A fejedelem kísérőt adott melléje, aki róla gondoskodott. A hazaérkezett követ rendszerint írt a fejedelemnek, valamint írtak azok is, akiknek a követ a fejedelemtől ajándékot vitt. A jó fogadtatás, amelyben a fejedelmi udvarban részük volt és a gazdag ajándékok a követeket arra csábították, hogy többször is eljöjjenek követségbe Erdélybe. 155