Bartók Béla, ifj.: Bartók Béla életének krónikája (Budapest, 2021)
Bekapcsolódás Európa zenei életébe (1904–1906)
BEKAPCSOLÓDÁS EURÓPA ZENEI ÉLETÉBE (1 904-1 906) 1906 már ebben az időben is állandóan reformálta a címzést, és azt akarták, hogy a helység neve legyen középen, a címzett pedig a jobb oldalon, és Bartók, minden újításnak híve, ezt rögtön alkalmazni kezdte. Maguk a postatisztviselők azonban nem fogadták el az újítást, így ez a Vésztőre szóló lap a „Bartók” Elza név miatt először a Háromszék megyei „Barót”-ra ment és nagy késéssel ért a címzetthez. Ez lehet az oka annak, hogy Bartóknak sok levele nem jutott el a megfelelő helyre, amint erre többször utal leveleiben. Március 19. Párizsban előző évi szállásadónőjénél, Mme Condat-nál száll meg. Bordeaux-ba akar kirándulni, már vasúti jegyét is megveszi. A bordeaux-i kirándulás elmarad; a lapra, amelyen épp erről értesíti édesanyját, mégis bordeaux-i bélyegző kerül. Március 20. Párizsból továbbutazik Spanyolországba, és - nyilván Bordeaux-n keresztül - eljut Irunig, ahonnan levelezőlapot ír húgának Sziládra. Március 21-én este megérkezik Lisszabonba. A Hotel Suissóban száll meg. Március 22-én Lisszabonban fel akarja keresni Vecseyéket, ekkor derül ki, hogy a hangversenyek sorrendjét összezavarták, és azonnal Madridba kell utaznia. Ez a portugálok rendetlensége és nyelvi nehézségek miatt nehezen megy. Március 23-án utazhat csak el, és 21 órai szörnyű utazás után március 24- én reggel érkezik Madridba, ahol még aznap megtartják első hangversenyüket Vecsey Ferenccel, egy színházban, kevés, de lelkes közönség előtt. - Bartók műsora: Liszt Spanyol rapszódiája és saját Ábrándja. Március 25-én, Bartók 25. születésnapján egy infánsnőnél tesznek látogatást. Mária Krisztina anyakirályné is megjelenik, „úgy diskurált, mint a vésztői trafikosné”. Március 26-án Bartók levelet ír édesanyjának Madridból, a rossz ibériai viszonyokról és további útiterveiről. - Este a Teatro de la Comédiában adják második hangversenyüket Vecsey Ferenccel. A műsor szerint Bartók Bach Kromatikus fantáziáját és Liszt egyik Magyar Rapszódiá83