Bartók Béla, ifj.: Bartók Béla életének krónikája (Budapest, 2021)
Nagy hangversenyutak két világrészben (1922–1931)
1926 BARTOK BÉLA ÉLETÉNEK KRÓNIKÁJA 29-én Bartók - nagy megnyugvással - az egyik példányt a román kiadás számára átadja a budapesti román követségen. Az angol kiadás alapjául szolgáló másik példányt május 1-én küldi el Londonba, az Oxford University Pressnek. Május 2-án beszámol édesanyjáéknak a kolinda-kéziratról és arról, hogy a románoktól 110 dollárt kapott érte, de még nem tudta beváltani, mert a bank nem bízott a román csekkben. Délután nagy sétát tesz családjával a budai Várban. Ezalatt édesanyja visszakapta iratait Prágából; a véghatározat nyugdíját 8114 cseh koronában rögzítette. így a hatéves ügy, Bartók nagy megnyugvására, jogerősen befejeződött. Május 6-án megírja Bráiloiunak Bukarestbe, hogy a kolindákat átadta, és érdeklődik további sorsuk iránt. Kéri Bráiloiut, tájékozódjék Octavian Goga belügyminiszternél - akivel Bartók már ismertette a kiadványt - a kiadás lehetőségei iránt, egyúttal együttműködést ajánl az Oxford University Press-szel. - Banke Antalnénak (Pataky Annának) azt írja Békéscsabára, hogy május 13-án, 15-én és 16-án otthon tartózkodik, felkeresheti. Május 19. Az évadban utolsó szereplése: a budapesti Rádióban Mozart, Beethoven, Couperin, Kodály és saját darabokat játszik. Május 22-én Pozsonyba utazik. Délután nagy sétát tesz édesanyjával, s a következő napokban is minden idejét vele tölti. Május 23-án (Pünkösdvasárnap) az ún. „Bimbóház”-ban ebédelnek. Május 24-én a hegyi parkban, 25-én a várban sétálnak, majd délután meglátogatják édesanyja barátnőjét, Cserny Margitot, ahol Bartók zongorázik is. Május 26-án utazik vissza Pozsonyból Budapestre. Május 29-én írja Fischerné Szalay Stefániának, hogy június 15. körül várja. Június 1-én új darab komponálásába kezd. (Feltehetőleg a Szabadban sorozat Barcarolla tétele.) Június 5-én hosszú levélben válaszol Emil Riegler-Dinu román zenetudós-234