Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
2. KIVÁNDORLÁS ÉS DEMOGRÁFIAI VISZONYOK „AZ ELHANYAGOLTSÁG ÉVTIZEDEIBEN”
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA Mint a táblázatból kitűnik, a közel háromszázezres Bukarestnek a századfordulón minden tizedik lakója - magyar volt.156 Ez a megállapítás ugyan ellentmond a közvélekedésben megszilárdult arányoknak, viszont lényegileg megfelel a bukaresti diaszpóra két jeles képviselője által becsült értékeknek.157 156 Ez egybevág Kertész József bukaresti tanító véleményével is. Kertész 1913, 18. 157 Mindmáig makacsul tartotta magát az a nézet, hogy Budapest után a román fővárosban élt a második legnagyobb magyar közösség. A dualizmus korában bizonyosan nem így volt. Az idénymunkások tömegét is figyelembe véve a századfordulón Bálinth János katolikus pap nagyon is jó közelítéssel mérte be 30-40 ezer főben Bukarest magyar népességét. Bálinth 1901,17. Néhány évvel később kollégája, Nemes Tóth Zsigmond egyik újságcikkében ugyancsak 40 ezer bukaresti magyar képviseletéről beszélt. RH, 1908. máj. 10. 158 Nagy B. 2010. A határ menti levéltárak iratanyagából az olvasható ki, hogy magyarok kivándorló útlevéllel csak kisebb számban távoztak az országból.158 Az időjárás- és munkaerő-piaci feltételek változásainak kitett idénymunkások, alkalmi munkavállalók hektikusan változó hullámzása a kivándorlási statisztikákban legkevésbé tetten érhető folyamat. Az asszimilációs, és a tovább vándorlással keletkező veszteségek ugyancsak nehezen felmérhető tartományát jelentik a magyar népesség áramlásának. S talán ezen bizonytalansági tényezők figyelembe vételével hidalható át leginkább az az ellentmondás, hogy miért feszül ekkora távolság a becsült létszámadatok és a hivatalos statisztikák eredményei között. A létszámadatok pontatlanságától függetlenül az illetékesek számára az bizonyosnak tűnt, hogy itt egy százezres nagyságrendű tömegről van szó, amely kiszolgáltatott, sőt veszélyeztetett állapotban próbál úszni az árral a Kárpátok túloldalán. A Mi a teendő? kérdésére évtizedeken át csupán lelkiismeretes értelmiségiek, a fajtájukért aggódó székely elöljárók és hivatalnokok próbáltak megfelelő válaszokat adni. S nem minden eredmény nélkül, hiszen e javaslatok és felvetések híján a kormányzat bizonyosan még évekig erőltette volna a nemzetiségi tömbök hű állampolgárrá formálásának kényszeres programját. S vélhetően nem ismerte volna fel „idejekorán” a kivándorlásnak a nemzetiségi arányokon 54
