Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
2. KIVÁNDORLÁS ÉS DEMOGRÁFIAI VISZONYOK „AZ ELHANYAGOLTSÁG ÉVTIZEDEIBEN”
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA A külföldiek munkavállalását még ösztönző 1887-es gyári törvényt felülíró 1894- es protekcionista gazdasági szabályok hatására tömegesen szorultak a társadalom perifériájára, amiben az is szerepet játszott, hogy a magyar (és szász) iparosság addigra román inasaikból kinevelte saját konkurenciáját, ami több ágazatban szociális (etnikai) feszültségeket gerjesztett.120 A század utolsó éveiben jelentkező gazdasági válság még kiélezettebbé teszi a románok és a bevándorlók közötti kenyérharcot. 120 Amint egy bukaresti református tanító rámutatott: „a románság nemzeti önérzete által nem csak nélkülözhetővé válik az idegen munkaerő, hanem azt egyenesen ki is zárják.” RH, 1907. dec. 8. 121 L. Makkai 2009 122 Hegedűs 1902, 15. 123 BH, 1877. márc. 15./ápr. 3. 124 A Romániai Hírlap beköszöntő lapszámában ezt olvashatjuk: „Szabad ország szabadon gondolkodó vendégei vagyunk.” „A mi irányelvünk [...] az őszinte, nyílt és becsületes munkásság nemzeti mivoltunk ébrentartásának szolgálatában, a megengedett módon és eszközökkel, hogy úgy hasznára legyünk önmagunknak, családunknak, annak az áldott hazának, melytől elszakadtunk, s ennek, melynek vendégjogait élvezzük.” RH, 1907. nov. 17. Mindezek nyomán a magyarok regáti fogadtatása néhány évtized leforgása alatt alapjaiban megváltozott.121 A román főváros zsidó negyedével szomszédos, egykor magyar tulajdonú ferences bázisintézmény, a Barácia környékén tömörülő magyarokkal Hegedűs Lóránt a bádogsufnik világában szembesült, amely a szemlézőt kivándoroltjaink chicagói nyomortelepeire emlékeztette. Látleletét a „jöttmentek és befogadók” társadalmi tagozódásáról és kapcsolatuk mélylélektanáról szóló megfigyeléseivel gazdagította: „A román végtelenül önérzetes a magyarral szemben, mert tudja, hogy székely cselédje néhány frankért kiállja a pofont” - írta.122 Már a Bukaresti Hírlap 1877-es évfolyamában azt olvashatjuk, hogy a román sajtó „gyűlöletes gúnnyal” taglalja: a hunok elkorcsosult utódai, az erdélyi románság ádáz „rabtartói”, mint megtűrt szolgák keresik a kenyerüket román földön.123 Mindezek fényében érthető, hogy a kitaszítottság érzésével, egyszersmind erős honvággyal is küszködő kivándoroltak egy része dacosan elfordult az óhazától, s megszépítő prizmán keresztül szemlélte önnön, kényszerűségektől megszabott életét. Létbiztonságuk megrendülésével a korábbi, egészségesnek mondható kettős kötődéssel124 szemben furcsamód erősbödik ragaszkodása, 42
