Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
7. GAZDASÁGI VISZONYOK ÉS INTÉZKEDÉSEK AZ AKCIÓ IDEJÉN
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA sem fordítva. Ettől függetlenül megvolt annak az esélye, hogy, a „külön utas” magyar kezdeményezés a szaktudósítóknak a követségi állományba olvasztásával gyorsan elvetél (amiként ez más országok esetében már megtörtént).897 Ezzel azonban - érvelt Márffy - a magyar állam elesnék attól, hogy megbízottja MÁV-szabadjeggyel végig utazza a külföldi magyar kolóniákat, amit annál is inkább indokoltnak vélt, mivel a román iparban a helyi kimutatások szerint is az idegen munkavállalók aránya elérte a 30%-ot, s közülük minden 3. magyar nemzetiségű volt. Az esetleges átszervezés a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. regáti befektetéseit is hátráltathatta, pedig a cég éppen ekkoriban vásárolt épületet magának a voltaképpen tengeri kikötőnek számító Galacon. Az orosz versenytárs és az új liberális kormány packázása azonban igyekezett semmissé tenni ennek előnyeit,898 amibe beleértendő az is, hogy a kikötővárosban élő nagyszámú magyar munkavállaló általuk jut munkalehetőséghez. 897 Pedig a román élőállat-behozatal magyar korlátozására válaszul a román diplomácia szerződésszegéssel vádolta a Monarchiát. Bécs azonban nem vállalta a magyar érdekek védelmét és nem cáfolta ezt a vádat, ami az osztrák fél ellenérdekeltségét mutatta. Márffy-Mantuano Rezső 1901. máj. 27-ei jelentésének másolata. MNL OL K 26 ME 858. cs. 2274/1902 XXII. t. 1496. asz. 898 S előrehaladott tárgyalásban voltak iroda, raktárak és pontonhíd közös használatáról, ám az orosz versenytárs a szállítási megtakarításaik láttán megvesztegetéssel elintézte, hogy a pontont ne használhassák a magyarok. Márffy-Mantuano Rezső 1901. máj. 27-ei jelentésének másolata. MNL OL K 26 ME 858. cs. 2274/1902 XXII. t. 1496. asz. 899 A kereskedelemügyi miniszter a gazdasági adatgyűjtéssel dr. Márffy-Mantuano Rezső miniszteri segédtitkárt bízta meg, akinek munkáját a nemzetközi jog, a román jogrend s a józan külpolitikai megfontolások szerint, a tapintat és óvatosság jegyében kellett végeznie. Láng Lajos levele Széli Kálmán kormányfőnek, 1903. márc. 4. MNL OL K 26 ME 744. cs. 1009/1903 XVIII, t. 406. asz. 900 Széli Kálmán miniszterelnök felirata a királyhoz, I. Ferenc Józsefhez. Fogalmazvány, 1903. jan. 7. MNL OL K 26 ME 575. cs. 80/1903 XVIII, t. 80. asz. A Romániai akciónak az uralkodó jóváhagyására felterjesztett programja is „jelentékeny érdekeként említi a regáti magyar diaszpóra gazdasági konszolidálását. Ennek első lépéseként a Kereskedelemügyi Minisztérium szaktudósítója alapos adatgyűjtésbe kezdett899 az igények és a célzott támogatás mindazon módozatainak és eszközének felmérésére „melyekkel rajtuk segíteni lehetne.”900 A Miniszterelnökség az akció nemzetpolitikai megalapozottságát jónak látta gazdasági érvekkel még meggyőzőbbé tenni a király számára. A segélypolitika 232