Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
5. A REGÁTI MAGYAR KÖZOKTATÁS INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK MEGTEREMTÉSE
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA közölt. Azaz, hogy a regáti magyar iskolák tanterve feleljen meg a romániai törvényi előírásoknak, ám úgy, „hogy a romániai magyarság lényegében ép[p] olyan szellemi nevelésben részesüljön, mint az itthon élő”, miközben képes kiküszöbölni az aktuális idegen és elidegenítő eszmei hatásokat.592 A következő évek szívós küzdelmei rácáfoltak e jámbor várakozásokra. Mint említettük, a bráilai magyar leányok az apácák keze alatt azért nem tanulhatták a nemzeti történelmet, mert a vonatkozó szakkönyvek használatát a román szaktárca nem hagyta jóvá. Ezt a Mária Intézet apácafönöke úgy értelmezte, hogy Bukarest a magyar történelmet „meg nem engedett” tárgynak tekinti.593 A román oktatási minisztérium csakugyan igen következetes hozzáállással próbálta kilúgozni a magyar iskolák tananyagából mindazt, ami alkalmas a nemzeti meggyőződés és az óhazához való kötődés érzését meggyökereztetni és táplálni. 1905-ben például egy földrajzkönyvet azért tiltottak be, mert Romániát Balkán-államnak merészelte nevezni,594 míg egy évvel később egy számtan példatár használatáról kellett lemondania a magyar iskoláknak csak azért, mert lapjain nagy magyarok születési évszámadatai, s a Pozsony-Budapest táv útidejének kiszámítása, mint az egészséges tudat formálására „alkalmatlan” példák szerepeltek.595 592 Tarkovich József 1903. jún. 8-ai levele Bartók Györgynek. RZsL, 2. f. külügyi ir. 48. d. 568/1903. 593 Baynovics Anna igazgató-tanítónő 1905. márc. 14-ei levele Szmrecsányi Pál püspöknek. MNL OL K 26 ME 745. cs. 1600/1905 XVII. t. 356. asz. 594 A könyvet a román oktatási minisztériumi 1905. szept. 30-ai 39588. számú rendelete érvénytelenítette. Barna 1908, 61. 595 Uo. 596 Miniszterelnökségi fogalmazvány a közös külügyminiszternek, 1908. márc. 26. MNL OL K 26 ME 745. cs. 1220/1908 XX. t. 917. asz. A cseppet sem megnyugtató helyzet azonban fokozatosan tovább romlott. 1908 tavaszán Wekerle Sándor miniszterelnök szigorú hangú levélben vonta kérdőre Kuczka Ágost katolikus tanfelügyelőt, amiért az a reformátusokkal szembeni ellenérzései miatt meghiúsította a magyar iskolákra kényszerített tantervi szigorítással szembeni közös fellépést.596 A román kultuszminisztérium 1907. december 13/26-ai 66712. számú rendelete ugyanis úgy emelte a kötelező román tanórák számát, hogy a magyar iskoláknak már jóváhagyott tanterve és órarendje volt, másfelől az érintett iskolák oktatásügyi szakértőinek 164