Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)

Kiss Sándor fogságnaplója

ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN mondák. Nem nagy utat teszünk meg. Elérjük Weiskirchent,49 ott a falu szélén egy igen öreg tanya mellett álltunk meg. Itt vagyunk még ma is, 21-én. Teljesen jól érzem magam. Lázam nincs. Holnap, azt mondják, munkába állunk valahol. Meredek erdő szélén állunk meg. Itt megváltoztatják a zászlóalj össze­tételét. Engem beosztanak a 202/3. századhoz. Mörk Győzővel megint találkoztam. Ök is jönnek tehát kifelé. [Sógoromék]50 sorsáról nem tud semmit sem. Otthonról pedig nem tud sem­mit sem. Nem tudom, hazakerülhetek-e innen. Igen messze va­gyunk már Wientől is. Linztől pedig eltértünk, mert már sok­kal közelebb voltunk hozzá, mint most. 49 Feltételezhetően Gunskirchen. 50 Feltételezhetően ez van odaírva. Április 24. Wels. Itt vagyunk már a második napja. Tehát ide április 22-én érkeztünk meg. Nagy esőben indultunk, és vert bennünket, végre borongós, nedves, vizes időben és ruhában beértünk egy szép nagyvárosba. Egy nagy térségen, a város szélén, a Traun partján lévő népkert és ügető-versenypályán telepedünk meg. Reichsnährstand-hale nevű csarnok fogadja be fáradt embereinket. Ez valami összetákolt, modern mérnöki fantazmagória. Egyszerű gerendaszerkezet váza köré szalmából vagy gyalu­­forgácsból, valami kötőanyag hozzáadásával, lapokat préseltek ki, és ebből alkottak falat. Valami olyan árumintavásár rendezésére 74

Next

/
Thumbnails
Contents