Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Agócs Gergely: A Kaukázus szérűjében. Az észak-kaukázusi türk népek zenefolklórjának magyar őstörténeti vonatkozásairól
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS A 18. század végéig a Natio Hungarica tagjai adták a nemzetre és annak őseire való történeti hivatkozás alapját, hiszen ők delegálták az ország privilegizált testületéinek (corpus), valamint az Országgyűlésben képviselettel rendelkező politikai közösségeknek (communitas regni) a tagjait is. A reformkor eszméiből táplálkozó 1848-as események egy új nemzetkoncepció kialakításával is jártak. A nemzeti (polgári) forradalom politikai programja a közrendűeket, azaz a „nép” tömegeit is be kívánta emelni az „alkotmány sáncai mögé”, azaz arra törekedett, hogy a magyar nemzet új koncepciójába beiktassa mindazokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek anyanyelve és kultúrája, illetve etnikai identitása magyar volt. A forradalom politikai értelemben ugyan elbukott, de a polgári fordulat sok egyéb területen lezajlott, és a közgondolkodásban az új, nyelvi-kulturális alapon megfogalmazott nemzetkoncepció kezdett érvényesülni. Ennek köszönhetően a reformkortól kezdve a nemzeti elit egyre erősebben érdeklődött a köznép hagyományos műveltsége iránt, és nagy lelkesedéssel fogadta mindazoknak a tudományos vizsgálatoknak (és laikus okoskodásoknak) az eredményeit, amelyek középpontjában a magyar nyelv vagy a magyarság cultura specifica-jának (azaz a „magyar jelleg” mibenlétének), valamint a magyarság eredetének kérdése állt. E lelkesedés ugyanakkor a magyar anyanyelvű köznépre is kiterjesztette a korábban inkább a nemesi nemzethez kapcsolt „őseink” fogalomkörének érvényességét. Ez a szemléletváltás természetesen a honfoglalók 9. századi törzsszövetségét is érintette, amelyre ettől a kortól fogva a teljes magyar ajkú népesség felmenőiként kezdtek tekinteni. Az elmúlt évszázad során fokozatosan polgárjogot nyertek azok az elgondolások, amelyek a régészet, a történetírás, a nyelvészet és a néprajz ide vonatkozó felismeréseit összegezve differenciáltan tekintenek a magyar népesség etnikai eredetére, és megpróbálnak választ adni arra a kérdésre, hogy milyen szerepe lehetett a magyarság etnogenezisében a Kárpát-medencében talált, nagyarányú avar (illetve egyéb) lakosságnak és a különféle csatlakozott, valamint szomszédos népcsoportoknak. Az „őseink” fogalomköréhez hasonlóan az „őshaza” terminus jelentéstartalmát, illetve eme elképzelt origó történeti-földrajzi pozicionálását is viták övezték. E viták érvrendszeréhez - megelőlegezvén tulajdonképpeni mondanivalómat - itt egy néprajzi adalékot szeretnék csatolni. Ha elfogadjuk a tételt, 84
