Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Juhász Zoltán – Sipos János: A magyar népzene őstörténetének kutatása korreláló zenei és genetikai típusok alapján
A MAGYAR NÉPZENE ŐSTÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA KORRELÁLÓ ZENEI ÉS... 2. ábra Az 1. sz. zenei-genetikai szövetség súlyai Eurázsia térképén. (Az oszlopok a népek átlagos súlyát mutatják a szövetséghez tartozó zenei és genetika típusok rangvektoraiban.) gó, oktávnyi vagy még nagyobb hangterjedelmű, ereszkedő, gyakran szabályos kvintváltó dallamtípusok. A magyar népzenében ezek fontosságára már Kodály is rámutatott, ősiségüket a Volga-Káma vidéki mari és csuvas párhuzamokkal igazolva. Most látjuk, hogy ezek a típusok a Volga-Káma vidékre is és hozzánk is a belső-ázsiai forrásvidékről kerülhettek a népvándorlás különböző hullámaival, olyan népességek révén, melyekben a „szibériai” A, C és D haplocsoportok jelentős súlyt képviseltek. Fontos megjegyezni, hogy a Kárpát-medencében jelen ismereteink szerint a korai avarságban képviselték a legnagyobb súlyt az A, C és D haplocsoportok, így nem zárhatjuk ki, hogy a szövetség mondott zenei típusai - melyek a magyar népzenében kb. 20% súlyt képviselnek - már az avarok megjelenése óta jelen vannak. Dallampéldáink az egyik ilyen típus változatait mutatják Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig. 67
