Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Tihanyi Balázs – Marcsik Antónia: Az Alföld történeti embertani képe a szarmata időszaktól az Árpád-korig. Rövid összefoglalás
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS részben ismeretlen tényezőre vezethető vissza. A csontvázanyag nagyobb részét a részleges feltárások, néhány síros temetőrészletek jelentik. Sok a melléklet nélküli temetkezés, és rendkívül magas a bolygatás, illetőleg a sírrablás aránya (akár a 80%-ot is eléri). Bár a korszak történeti és régészeti periodizációját részletesen kidolgozták,7 ismereteink elsősorban a késői csoportokra vonatkoznak. A korai szarmaták embertani arculata alig ismert, mivel nagyon kevés a feltárt csontvázmaradványok száma. 7 PL: Kőhegyi-Vörös 2011, 328. 8 Marcsik Antónia: Szarmata, szarmata/hun időszak. Metrikus-morfológiai elemzés, taxonómia. In: Zárójelentés „Az Alföld népességstrukturájának átalakulása másfél ezer év folyamán” c. projekt 2001-2004. 5/081-OM. Kézirat. 2002. 9 A teljességre való törekvés igénye nélkül: Szathmáry 1990; Marcsik-Szathmáry 2002; Paja 2003a; 2003b; Hajdu-Bernert 2007; Marcsik 2010; 2011a; 2011b; 2013; 2015; Marcsik- Kujáni 2015. 10 Az archaikus, nagy abszolút értéket adó koponyaformák elsősorban a korai szarmatáknál fordulnak elő (Eger-környék (Marcsik: publikálatlan)). A brachykrania túlsúlya szinte valamennyi késői csoportban domináns (lásd 9. lábjegyzet). Az Alföld történeti népességének nagyobb arányú felmérése keretében 2001-2004 között a szarmata időszak csontvázanyagának - a lehetőségekhez mérten - metrikus, morfo-taxonómiai, paleopatológiai és paleosztomatológiai vizsgálatára is sor került. A projekt kutatási eredményei8 és az utóbbi időkben megjelent tanulmányok9 alapján - a fentiekben említett hátráltató tényezők ellenére - röviden összefoglalva a következőket mondhatjuk a szarmata időszak népességének biológiai arculatáról. A metrikus-morfológiai, illetve taxonómiai elemzés során kitűnt, hogy beszélhetünk egy kis esetszámú, rendkívül robusztus (archaikus) koponyaformáról. Ez a jellegzetesség a feltűnően hajlott homlokban, a linea nuchae superior et inferior-t „helyettesítő ” torus occipitalisb^n, az erősen kiemelkedő glabellában és arcus superciliarisban jelentkezik, valamint nagy abszolút méretekkel párosul.10 Valamivel nagyobb százalékot ad a nem robusztus karakterű hosszúfejűek {dolichokranok) csoportja (cromagnoidok), általában azonban a rövidfejűség (brachykrania) túlsúlya mutatható ki (főleg a pamiri típus). A részletesebb morfológiai elemzés során kitűnt - bár egészen kis százalékban-, hogy a mongolid/ mongoloid jellegkomponens is szerepet játszik a népesség biológiai összetételé34
