Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Pomozi Péter: A történeti nyelvészet őstörténeti alkalmazhatóságáról: lehetőségek és korlátok
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS Összefoglalva: azt nagy biztonsággal meg lehet mondani Eurázsia nyelvtörténetében, hogy mely nyelvek alapszókincsei rokonok egymással és melyekéi nem, más szóval az egyes nyelvek közötti rokonságok rendszere kirajzolódik. Ezek alapján, ill. más nyelvészeti, relatív kronológiát megengedő „csodafegyverek” alapján, melyek részletes ismertetése messze meghaladná írásom kereteit, kirajzolódhatnak erősebb és gyengébb kapcsolódási pontok Eurázsiai nyelvei között, továbbá ezeknek valamifajta migrációjára is lehet következtetni, ha az említett csodafegyverekből (nyelvi kapcsolatok tényei, jövevényszó-rétegek, hang- és egyéb változások viszonylagos időrendje) összeáll egy teljesebb mozaik a vizsgált nyelvekről. Továbbra is fennmaradnak azonban bizonyos, az őstörténet szempontjából cseppet sem mellékes nyitott kérdések: és éppen ezek a mind nyelvileg, mind etnikailag bonyolultabb képletek azok, amelyekben további válaszok lapulnak a kontinens nyelvi és etnikai történetére, köztük az ősmagyarságéra is. Ezen alpont zárásaként essék még szó arról, mik a történeti összehasonlító nyelvészet őstörténeti korlátái. A fentebbi második pont tudomány- és művelődéstörténeti háttérrajza már érzékeltette a legfontosabb korlátot: tévedés a történeti nyelvészet bármely ágától közvetlen, etnogenezishez, etnikai átrendeződésekhez, magyarán néptörténethez egyenesen köthető bizonyító anyagot várni. A történeti nyelvészet őstörténeti korláta „körútiasan” egyszerűsítve az, hogy a szavakhoz és nyelvtani elemekhez nem lehet egyenesen népet rendelni. Ennek fordítottja a régészet és a genetika legfőbb őstörténeti korláta: sem az egyes tárgyak34 , sem a gének nem szólalnak meg semmilyen nyelven. A nyelvek ősi emlékei térhez is korlátozottakban köthetők: míg a régészeti lelet jó esetben onnét kerül elő, ahol valaha használói éltek, a nyelvek vándorlását térben és időben kissé nehezebb modellálni. Nem kis korlát az abszolút idő megállapításának nehézsége sem: arra, hogy pontosan mikor lett önálló az ősmagyar nyelv, hogy egy régi jövevényszó-réteg mikor került valahonnan a magyarba, 34 Ettől függetlenül sem reménytelen azonban, különösen szerencsés, gazdag leletanyag esetében egy leletegyüttes etnikumhoz kötése, azt azonban már számtalanszor tisztáztuk, hogy a nyelvtörténet nem egyenlő a néptörténettel, így az továbbra is fennáll, hogy a régészeti tárgyak „ősnyelven” megszólaltatása csaknem ugyanolyan reménytelen, mint pl. a nyelv génekhez kötése. 308
