Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)

M. Lezsák Gabriella: A magyar őstörténet kaukázusi forrásai

A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KAUKÁZUSI FORRÁSAI must” követelte meg a politikai hatalom,25 az őstörténet-kutatásokat főként a pánszláv teória és annak történeti-régészeti igazolása uralta. Ez az irányvonal többnyire ellehetetlenítette a téma és a térség további vizsgálatát,26 és bár vol­tak egyéni kezdeményezések,27 a tervszerű kutatások elmaradtak. Czeglédy Ká­roly nyelvész terve, egy kaukazológiai tanszék létrehozása sem valósult meg.28 Oroszországban csak az 1960-as évek végétől tapasztalható változás: ekkoriban kapcsolódott be a kutatásokba Pletnyova, aki a szaltovói kultúrával is beható­an foglalkozott. Szerinte a Don torkolatnál és a Tamany-félszigeten a kultúra bolgár variánsa feltételezhető, míg a Kubán felső folyásánál az alánok éltek.29 A magyarság jelenlétével viszont Pletnyova ebben a térségben egyáltalán nem számolt, szembekerülve ezzel Zakharov és Arendt korábbi nézeteivel, és eseten­ként a magyar kutatókkal is. Amint arra Erdélyi István régész rámutatott: a szal­tovói kultúra területén „tételezhető fel a bolgár és a magyar törzsek békés együtt élése és talán keveredése is”, de „sajnos a magyar törzsek számára a régészeti térképeken eddig még nem akadt hely.”30 „Pedig bizonyos, hogy őseink a szal­­tovó-majeckojei kultúra népeivel komoly érintkezésbe kellett, hogy lépjenek a Kaukázus előterében, a Don-vidéken és Levédiában.”31 Erdélyi Istvánnak kö­szönhetően a Kaukázus térsége viszont nem került le teljesen a napirendről, az 1960-as, ,70-es években honfoglaló magyar jellegű leletek után kutatva Azerbaj­dzsán, Dagesztán, Grúzia és Észak-Oszétia több múzeumát, illetve kutatóhelyét látogatta meg, majd később Csecsenföldet is, 1978-ban pedig a Kabard-Balkár 25 A megalkuvásra képtelen tudósok a politikai „tisztogatás” áldozatai lettek: Zakharovot Szi­bériába száműzték, míg Arendt professzort a bolsevik hatalom kivégeztette (Ld. Bendefy 1999, 397; Seres 2012, 39.). A bolsevik diktatúra magyarországi kiszolgálói többek között a történész Hóman Bálintot és a régész Fettich Nándort ítélték el: a két kiváló tudós akadémi­ai tagságát felfüggesztették, Hóman Bálint a váci fegyházban halt meg, míg Fettich Nándor kényszer nyugdíjasként, segédtisztviselönek lefokozva folytathatta kutatómunkáját. 26 Vásáry István megfogalmazása szerint „Az utóbbi fél évszázadban [...] a kaukázusi témák nem voltak „divatosak”.” Vásáry 2008, 178. 27 Ld. pl. Boros 1980; Tardy 1988; Erdélyi 2008. 28 Erdélyi 2004, 34. 29 FLieTHÖBa 1967, 5-6. 30 Erdélyi 1977a, 67. 31 Erdélyi 2004, 74. 201

Next

/
Thumbnails
Contents