Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)

Sántha Attila: Az al-dunai „szkíta” nevű népről (813–1091 között)

AZ AL-DUNAI „SZKÍTA" NEVŰ NÉPRŐL (813 - 1091 KÖZÖTT)

kapcsolatban miért mondja a Képes Krónika, hogy „az igen hitvány besenyők és székelyek seb nélkül menekültek a király táboráig” (153. fejezet). Vagy az 1141-es Lajta menti csatában „A gaz besenyők és a hitvány székelyek mind egyszerre futamodtak meg, akár a juhok a farkasok elől, holott szokás szerint a magyar csapatok előtt jártak” (165. fejezet) (Szabados György fordítása).61

61 Szabados 2007, 484.

Az eddigi elméletek a székelyeket a nyugati végekről „vándoroltatták vissza” a Székelyföldre, mondván, azok már a magyar honfoglalás előtt ott laktak. Igen ám, de akkor hogyan lehet megmagyarázni, hogy ők még 1116-ban és 1141- ben is a keleti, színlelt megfutamodásos taktikát alkalmazták, míg a szintén keletről, ám jóval a székelyek után jött magyarok krónikása már semmit nem tud e sztyeppéi harcmodorról? Megmondom én: sehogy. Ám ha azt nézzük, hogy a székelyek még 1100 körül is a mai román alföld sztyeppés részein harcoltak, sok esetben sztyeppéi népekkel, akkor hirtelen a maga helyére kerül minden.

161