Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1984 (Budapes, 1986)

A szekciók ülésein elhangzott főbb előadások - Műszaki könyvtáros szekció - Vajda Erik: A műszaki szakirodalmi tájékoztatás közvetítésének beépülése a közművelődéi könyvtárak és a helyi szakkönyvtárak funkcióiba

állami költségvetés nem fedezheti és nem is fedezi, nincs más hátra, minthogy a vevők fedezzék. „Pénzre kell tehát menni", de úgy, hogy minél hamarabb érvényesüljön a tendenciájában előbb-utóbb érvényesülő törvény: az legyen eladható, ami jó, ami — az adott célra — optimálisan használható, anélkül, hogy kiszorítani igyekezzen az olyan szolgáltatást, amely — más célra — nem kevésbé optimális. Az ilyen módon megjavítandó szolgáltatási tájékoztatásra kell épülnie és ezt kell kiegészítenie a valóban korszerűvé teendő szolgáltatási adatbázisoknak, adattáraknak. c) A közművelődési könyvtárak csak akkor teljesíthetik ezt a követelményt, ha ők magukis felkészülnek. Egyfelől meg kell tanulniuk propagálni közvetítői mivoltukat, másrészt alkalmassá kell tenniük magukat szervezetileg és módszertanilag erre a közvetítésre. A többi: önmagát erősítő folyamat. Ha sikerül magukhoz csalogatniuk a követelőén, vagy latensen közvetítésre várókat és ha ezeket jól látják el, akkor a további csalogatás már sokkal könnyebb lesz, eljuthatnak a „kapuk döngetéséig." d) A negyedik, korántsem utolsó jelentőségű feltétel az együttműködés a szakirodalmi tájékoztatás intézményeivel és a szakkönyvtárakkal. Erre már láttunk jó kezdeményezéseket (OMIKK- és AGROINFORM-napok, az Ipari Minisztérium kapcsolatfelvétele közművelődési könyvtárakkal, fiók irodák létrehozása stb.), mindez azonban korántsem nevezhető országos jelenségnek, az itt tárgyalt „abszolút követelmény" teljesítését garantáló megoldásnak. A forrástájékoztatás követelményénél csak kisebb mértékben merném általánosnak tekinteni a következő követelményt: azt, hogy a közművelődési könyvtárak lássák el magukat a hazai szakirodalmi tájékoztatási szolgáltatásokkal és ezeket — szükséghez és lehetőséghez mérten szakértői használati eligazítással — bocsássák azok rendelkezésére, akik ezt tőlük igénylik. E követelmény szükségképpen korlátozottabb, egyrészt mert nyilván csak a legnagyobb, legjelentősebb közművelődési könyvtárakra (jószerivel megyei könyvtárakra, esetleg egyes városi könyvtárakra és — talán — kivételesen erős SZMTkönyvtárakra) terjed ki, másrészt korlágozottabb, mert nyilván nem vonatkozik a szakirodalmi tájékoztatás leginkább „egyénített", közvetlenül a végső felhasználókhoz szóló szolgáltatásaira (SDI stt.), harmadsorban pedig az is korlátozza, hogy az adott területen várható szakirodalmi információs igények tematikailag nem függetlenek az illető terület gazdasági/tevékenységi struktúrájától és ennek megfelelő „felszerelést" követelnek csak meg. Nyilván feltűnik, hogy a korlátozó tényezők között nem beszéltem az igényekről. Ezt azért nem tettem, mert úgy vélem, hogy a szolgáltatások beszerzése és az önállóan vagy kooperációban kiépítendő szakreferensz tevékenység mindenképpen kötelessége az említett könyvtáraknak, már csak azért is, mert ez a fegyvertár nem csak az „ellátatlanok", „közvetítést igénylők" szakmai tájékoztatásához, hanem a szak-közművelődési feladatok (első kategória) ellátásához is szükséges. Mindazonáltal e tevékenység szélessége és mélysége természetesen már függ a fennálló, a munkahelyi és egyéb környezeti adottságoktól függően kisebb vagy nagyobb mértékben aktivizálódó, illetve aktivizálható igényektől is. A közművelődési könyvtárakkal szembeni egyéb követelmények már nagymértékben relatívak. Hadd utalok a korábbi gondolatmenetre, a közművelődési könyvárak bevonásával együttműködésben jobban ellátható, vagy mások helyett a közművelődési 75