Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)

A szekciók ülései - „E” szekció. Témaköre: A levéltárak és a művelődés - Dr. Dóka Klára: Beszámoló az „E” szekció munkájáról

összeállította: dr. DÓKA KLARA, a Budapest Főváros Levéltára főmunkatársa BESZÁMOLÓ AZ "E" SZEKCIÓ MUNKÁJÁRÓL A vándorgyűlés "E" szekciójának tanácskozását a levéltárosok szervezték. A témát úgy választották meg, hogy az része legyen a vándorgyűlés programjának és kapcsolódjék az elhangzott fő előadásokhoz: az olvasóvá-kutatóvá nevelés kérdéseihez. Ahogyan az olva­sóvá nevelés a könyvtárak egyik fontos tudományszervező és népszerűsítő tevékenysége, úgy a levéltári anyagnak és használatának megismertetése is része a levéltári munkának a közművelődési területen. A két tevékenység közt azonban különbségek vannak: míg a könyvtárak - főként a közművelődési és ifjúsági könyvtárak — öntevékeny munkával maguk is növelhetik olvasóik körét, addig a tudóssá, kutatóvá nevelés nem a levéltárak, hanem elsősorban az oktatási intézmények feladata. Azok, akik a közművelődési munka során idősebb vagy fiatalabb korban a levéltárakkal megismerkednek, nem válnak mind­nyájan történészekké. A levéltárakban folyó nevelői tevékenység célja, hogy a szélesebb közönséget megismertessék a levéltári anyagokkal, mint olyan emlékekkel, amelyek kör­nyezetük múltját dokumentálják, és ezen keresztül erősítsék a nemzeti tudatot, a kötő­dést a szülőföldhöz, az ország múltjához és jelenéhez. A levéltárosok munkája e területen nem száraz kutatásokra, hanem sok esetben érzelmi motívumokra épül. Ezért van külö­nös jelentősége annak, ha a fiatalok már iskoláskorban megszerzik az első élményeket a történeti dokumentumokról. A közművelődési munka levéltári területen nagy figyelmet és emberismeretet kíván. Míg a tudományos eredmények közzététele és megismertetése szűkebb szakmai körben történik, addig a közművelés a tudományos munka aprópénzre váltása, ahol szélesebb rétegekkel kerülnek kapcsolatba a levéltárak. A munka fontosságának megítélése szakmai körökben nem egyértelmű. A fiatalok általában szívesen végzik e feladatokat, de a gya­korta tapasztalható dilettantizmus miatt vannak ellenvélemények is. Nem megfelelőek mindenütt a munka feltételei; kevés az előadóterem, a kiállítási, publikációs lehetőség. Nincsenek meg a technikai feltételek az iratok, pecsétek másolásához, a fotók megfelelő bemutatásához. A kevéssé tájékozott pedagógusok olyan feladatokat bíznak a gyerekek­re, amelyek felnőtt kutatóknak valók, és ennek támogatását várják a levéltárosoktól. 78

Next

/
Thumbnails
Contents