Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)

A XV. vándorgyűlés témája: A könyvtár és olvasója. Olvasóvá nevelés, a felhasználók és a könyvtár kapcsolata - A plenáris ülés előadásai - Szente Ferenc: A könyvtár feladatai és lehetőségei az olvasóvá nevelésben

ismeri el jogosnak, a gyerekközösség pedig ezt nem hitelesíti. Érdemes utalni itt Vathy Zsuzsa Úgy hívtak, hogy nyúlpatikus című könyvére, amelynek szakmunkástanuló szereplője elmondja, hogy a jobbak számára a tanulmányi eredmény szándékos lerontása a belépőjegy az ifjúsági közösségbe. Bizonyos, hogy jobban kell építeni a közösség spontán kiválasztódó képviselőire, ezeknek a szerepét kell kiteljesíteni a társadalmilag kívánatos viselkedésmintákkal, elhívén Leninnek, hogy társadalmat építeni hús-vér, eleven emberekkel kell, velük és nekik. Félreértés ne legyen, Leninre hivatkozva nem a teljesítmények leértékelésére buzdítok, hanem mellettük más értékek hangsúlyozott elismerésére a pedagógiai gyakorlatban is, amilyen például a leleményesség, a szervezőkészség, az állóképesség, bátorság, a fellépés, a szerepvállalás, az igazságérzet. A jótanulóság önmagában nem tesz alkalmassá a közösségi közvetítő szerepre egyéb dolgokban sem, a példaadásban sem. Pedagógus barátaim elbeszéléséből tudom, hogy a közvetítők hiánya ijesztő tüneteket produkál a kamaszkorban levő fiatalok körében. Az ifjúsági szervezetben már nem a közösség valódi vezetői vállalnak funkciót, hanem a jó tanulók valamelyikét választják meg a rájuk hallgató tagsággal mondván, ezen nem múlik semmi, a funkcióval járó terhes formalitásokat meg intézze, aki szereti a látszatfőnökösködést. A közösségi játékszabályok megtanulására a kritikus helyszín az általános iskola. Ott kell, mert ott lehet a legfontosabb szemléleti korrekciókat elvégeztetni: nem a kis buzgó rendeskéket tukmálni a közösségekre vezetőnek, hanem a közösség természetesen is kiválasztódó vezető egyéniségeit rábírni a példaadó teljesítményekre. Ennek a szemléletnek a megerősödése, csakúgy, mint a könyvtárhasználatnak az iskolában való meghonosodása, nagyban függ a pedagógusképző felsőfokú intézmények szellemének megújulásától is. Csak ettől lehet remélni, hogy a könyvtári szolgálatnak, mint a pedagógiai, oktatási és közművelődési folyamatok eszközének becsülete lesz a tanító testületekben. Követeljük meg a felsőoktatásban minden hallgatótól a könyvtárban való jártasságot, s akkor az önálló művelődés igénye majd a gyakorlati munkában, a példa erejével felkelthető lesz a tanuló gyerekek tömegeiben is. És végül a könyvtáros: A könyvtárosok mint a szakmai közösség egymásra figyelő tagjai, nem ismerték még fel: pályájuk — ha pályának tekintik, nem állásnak — pszichológiai ihletésű pálya. Társadalmi elismertetésünk végett túl sokat emlegettük az információközvetítést, ami önmagában oly rideg és lestrapált fogalom, hogy a szakmában dolgozók többsige nem tud, nem is tudott soha mit kezdeni vele. Segíteni minden rendű-rangú embernek, tehát az alkotónak is, életéhez, munkájához megtalálni a szellemi muníciót, persze, hogy információközvetítés; tudni, hogy miként és miből segítsünk, persze, hogy tudomány, de a segítőkészség, mint a mesterség tartozéka roppant sérülékeny érték, ha nem az embert, hanem a puszta feladatteljesítést célozza meg. Az informatikusra szabott könyvtárosnál a tulajdonságok felsorolásában túl hosszan szólnak a technokrata és túl röviden a-demokrata erények. Az informálásra programozott könyvtárosa föltett kérdésre igyekszik tökéletes választ adni, a szociálisan beoltott abban segít, hogy a kérdés jól legyen föltéve, még inkább, hogy a jó kérdés legyen föltéve. Most is ezen fáradozunk. 28