Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)

A XV. vándorgyűlés témája: A könyvtár és olvasója. Olvasóvá nevelés, a felhasználók és a könyvtár kapcsolata - A plenáris ülés előadásai - Szente Ferenc: A könyvtár feladatai és lehetőségei az olvasóvá nevelésben

telepek könyvtár dolgában kevés kivétellel ellátatlanok. Ha ezeket az indokolt méretű közkönyvtárakkal "komfortosítanánk", országosan százezres méretekben növekedne a könyvtárhasználók száma — amint ezt az újonnan létesített könyvtárak tapasztalata igazolja. Megnyerni a döntéshozókat! Mindez természetesen nem a könyvtár mentsége szempontjából, hanem a társadalmi érdekek szempontjából fontos. A közvetett lehetőségek között ezért első helyen tartom említendőnek a döntéshozókhoz való kapcsolatépítést. A könyvtáros érezze, hogy az ügyet szolgálja, amikor szinte kitalálja fenntartója, "felső kapcsolata" kívánságát, és főként annak tartalmasabb, formásabb, sikerültebb működéséhez minden lehetséges szakirodalmi segítséget tálcán kínál. Udvaroljuk körül legalább azokat, akiktől várhatunk valamit a szegényeinknek; a főnökök hadd érezzék magukat főnöknek nálunk, hátha később idekerülnek — így mondta egy szociális otthon vezetője. A tanácsok mellett már helyenként létesült hivatali szakkönyvtárak tapasztalataiból tudjuk, hogy mily szerény információs fundamentumon nyugszik a tanácsi igazgatási munka. Az előterjesztés, beszámoló jelentés, tájékoztató anyag készítésével megbízott tanácsi tisztviselő keservesen vergődve szedegeti össze többnyire íróasztalokból és irattári előanyagokból a műalkotáshoz szükséges szerény konkrétumokat. A jelentések jelentésekből készülnek - mondják tréfálkozva a dörzsölt hivatali rókák. Pedig ennek a fele se tréfa. Azóta már mind többen tudják közülük, hogy a könyvtár képes egy-egy szakigazgatási témához olyan irodalomkutatásra, amely a problémák árnyalt összefüggésekbe ágyazott föltárását és az alternatív megoldások mérlegelését is lehetővé teszi. A döntéselőkészítők és a döntéshozók könyvtárhasználóvá szoktatása, nevelése a maga helyén minden rendű-rangú könyvtár megtisztelő kötelessége. Rendben van — mondhatjuk —, de a süket oroszlán nem óhajtja a hegedűszót. Erőszakot tenni senkin nem lehet a segítőkészségünkkel. Igy igaz, de megkínálni a segítőkészséggel, már szinte kötelező. Minden könyvtárvezető tudja, hogy abban a társadalmi környezetben kik a formális és kik az informális vezetők — a hangsúly néha az utóbbi típusra kerül —, akiket értesíteni kell a nekik írott, ezért őket feltételezhetően érdeklő könyvekről, folyóiratcikkekről, egyéb újdonságokról. Kiket környékezzünk meg elbűvölő szavainkkal? A figyelemfelhívás a könyvtár új szerzeményeire, a "félre tesszük Önnek" típusú értesítések régi — bevált, de kevéssé alkalmazott — módszerek. A könyvtárak az úgynevezett igényes, magukra adókat, ha nem félnék a szótól, azt mondanám, hogy az új középosztályt, a hivatalnoki, alkalmazotti rétegeket és a kisszámú, a legjobb értelemben vett értelmiséget kötnék magukhoz, velük kerülhetnének beszélő viszonyba. Ők fontos áttételként vehetők számításba, lévén, hogy szerep szerint gazdasági vezetőként, körzeti orvosként, állatorvosként, gyógyszerészként, közgazdászként vagy jogászként egész lakó- vagy munkahelyi közösségek anyagi és szellemi hogylétét befolyásolják. Az értelmiség könyvtárhasználóvá szoktatása az olvasóvá nevelési program második harci kérdése. És mert itt csupa harci kérdésről beszélek, és a felsorolás nem rangsort, még csak nem is nehézségi 24