Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)

A XV. vándorgyűlés témája: A könyvtár és olvasója. Olvasóvá nevelés, a felhasználók és a könyvtár kapcsolata - A plenáris ülés előadásai - Szente Ferenc: A könyvtár feladatai és lehetőségei az olvasóvá nevelésben

válasznak. Természetesen van külső válasz is. Ez az előbbinek a kemény fordítottja. A könyvtár feladata az olvasóvá nevelés. A könyvtáros hasson oda, hogy növekedjék, emelkedjék, fejlődjék stb. ... Ez a külső válasz lényege. Külsőnek mondjuk, bár ugyanúgy célérdekelt, mint előbbi társa, csupán a célhoz való viszonya más. A ló és a kocsis egyaránt célérdekelt a szekér haladásában, a lónak mégis más az "érdekeltsége", attól függően, hogy közeledik vagy távolodik az abrak realitásához képest. A külső választ a könyvtáros mindenkori 10 főnöke közül 9 fogalmazza meg. Kinek a feladata? A belső válasz a lehetőségek hiányát így fejtegeti: a könyvtár a nevével, a vele társuló magasztossággal annyira félreérthetetlen kínálat-típusra utal, hogy más mint az olvasni tudó és az olvasás útján valamit akaró, nem is lépi át a küszöbét. A könyvtárba olvasók járnak. Olvasóvá nevelni a nem olvasókat szükségeltetik, s ha a nem olvasók nem a könyvtárba járnak, őket ott lehet olvasóvá nevelni, ahova járnak. Az olvasóvá nevelésre tehát a könyvtárban nem lévén lehetőség, nem a könyvtár feladata. A külső válasz a lehetőségek igazolását fejtegeti: a könyvtár azért van, hogy az emberek olvashassanak. Akik ma még nem olvasnak, majd olvasnak holnap, ha megtudják, hogy ezt a társadalom intézményesen lehetővé tette számukra. Az lehet, hogy nincsenek erről felvilágosítva. Tudatni velük a lehetőséget a könyvtár dolga. A könyvtár ne befelé éljen, hanem kifelé, ne csak várja az olvasót, hanem menjen elébe, hívja be, adjon könyvet a kezébe, barátkozzon meg vele, ajánljon neki kedvére való olvasmányt, miből épülhet is. A belső válasz és a külső válasz az egész könyvtári gyakorlatban szembebeszél egymással, tartalmuk évek során alig változik, mint a süketek dialógusa. Létezik harmadik válasz, a dialektikus, a belső-külső válasz, így szól: az se baj, ha nem olvasó nem olvasás céljából jön be, csak jöjjön, legyen ott, legyen otthon a könyvtárban, csináljon mást kedve szerint, nézelődjön, beszélgessen, játsszon. Az se baj, ha olvasni nem tud, csak bizodalma legyen hozzánk, a hely iránt, amelyhez állampolgári joga van. Ez a válasz első hallásra is nagyon rokonszenves, sugárzik belőle a szociális érzékenység, a nyitottság és a demokratizmus iránti elkötelezettség. De van egy baja: igazsága teljességgel elméleti, mert a kinyilatkoztatás gyakorlati értelmezésére fordítva azt állítja, hogy lehetséges olyan könyvtárat építeni, szervezni, amely térgazdagságával, felszereltségével alkalmas arra, hogy alapfunkcióinak sérelme nélkül, vagyis a könyvtárat könyvtárként használók korlátozása nélkül legyen a kötetlen időtöltés, beszélgetés, játszás, a társasélet más formáinak színtere is. Ezzel az úgynevezett teljesen nyitott könyvtárral több országban is folytattak kísérleteket a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, és a leírások szerint a tapasztalatok nagyon biztatóak voltak. Jót tesz a könyvtárnak — mondják —, ha a művelődés templomának kétes szerepéből kilépve a közösségi élet természetes színterévé válik, amelyen többféle szellemi és nem szellemi tevékenység elfér egymás mellett. Igen ám, de a beszámolók arról is bőven beszélnek, hogy mindez azt a követelményt írja elő a könyvtár 21