Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1982 (Budapest, 1983)

A szekciók ülései - 5. Ifjúsági könyvtári szekció. A pedagógusok információellátása - Futala Tibor: A pedagógusok információellátása és a könyvtárak

szüleménye, amely szellemi borlevesek helyett — jó esetben — azok fő komponenseit többé-kevésbé tartalmazó pirulákat nyújt az éhezőknek-szomjazóknak. Szóval: attól senkinek se legyen kisebbrendűségi érzése, hogy még nem nőtt meg az orrszarva. E téren nem következhet be a lonesco darab morbid logikája. Örüljünk csak bízvást annak, ha minél több állampolgárt valódi borlevesekre — irodalomra és szakirodalomra - tudunk meghívni, hogy aztán a tányérból ő kanalazza ki saját magának a tartalmat, azaz az információt. Azért nem szeretném, ha félreértés esnék, s azt hinnék, hogy ez valamiféle információellátási ellenpropaganda. Csak szeretném magam elhatárolni a fogalom félrevezető és beszűkült értelmezéseitől, s az információellátás folyamatát olyanként bemutatni, mint amilyen a valóságban is; azaz sokféle információszerzési módot, azaz mű- és információfogyasztást egyszerre lehetővé tevő és megkövetelő. Különösen fontosnak tartottam ennek - már-már karikírozottan éles — hangsúlyozását mondanivalóm tárgya miatt, lévén az a jövő állampolgárainak minősége szempontjából legfontosabb értelmiségi réteg, a pedagógusok információellátása, s ráadásul a legszámosabb és a legelszórtabban települt értelmiségi rétegé. Már említettem: 100 ezres nagyságrendű társadalmi csoportról van szó, ezen belül több mint 75 ezer általános iskolai, kereken 16 ezer középiskolai, közel 10 ezer szakmunkásképző intézeti pedagógusról. S akkor még nem számoltam egyfelől az óvónőket, másfelől pedig a területi tanügyi igazgatásban dolgozókat. A minisztériumról, a felsőoktatásról és a pedagógiai háttér- és kutatóintézményekről készakarva nem szóltam: az ő információellátásuk ui. más kérdés, amely a következőkben csak vékony szeletke gyanánt fog szerepelni. De lépjünk tovább: a pedagógustársadalom nemcsak aszerint tagolódik, hogy ki hol tanít, ki az igazgató a 2700 általános, a majdnem 550 középiskolában és a 280 szakmunkásképzőben, illetve ki milyen rangot visel a szakigazgatásban. Az összes pedagógusnak hozzávetőlegesen 75 százaléka ezen felül és kívül szaktanár, tehát a tudományok valamelyikében, többnyire két-két rokon tudományágban ráadásul még felső fokon képzett szakember is. A számadatok eléggé jól érzékeltetik: a pedagógusok irodalommal, szakirodalommal és szakmai információval való ellátása korántsem kis és korántsem egynemű falat. * * • De hát milyen irodalomra, szakirodalomra és szakmai információra van is a pedagógusoknak szükségük? Legalábbis négy átfogó csoportba sorolhatóra. Az első csoportot nevezzük tanügyigazgatási információknak, amelyek között vannak publikusak, félig publikusak és csak meghatározott címekre szólóak. Ami az információellátásnak ezt a hivatalos részét illeti, azt hiszem, nincs semmiféle hiány, hisz a magyar tanügyigazgatás a felszabadulás után is megtartotta régi hagyományát, nevezetesen az oktatás-képzés ügyének szigorú instrukcionális kézbentartását, ilyen eszközökkel való irányítását. Ha pl. megnézzük a kulturális igazgatási kézikönyv és az oktatásigazgatási kézikönyv vastagságának araszra mérhető különbségét, nem lévén eléggé hozzáértőek, még 96