Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1981 (Budapest, 1982)

A XII. vándorgyűlés előadásai és korreferátumai - A plenáris ülés előadásai - Vályi Gábor: Az Országos Könyvtárügyi Tanács munkája és feladatai

irányítás, egységes könyvtárpolitikai koncepció nélkül könyvtáraink és tájékoztatásügyünk rendszerszerű működtetését nem lehet megvalósítani. A jövőben már erre sem lehet hivatkozni, mert a konferencia egyértelműen állást foglalt az ágazati irányítás erősítése, a könyvtár- és tájékoztatásügy egysége mellett. És ez ellen egyetlen érdekelt fenntartó, felügyeleti szerv sem tiltakozott. De visszakanyarodva az OKT tanácsadó, javaslattevő és döntéselőkészítő szerepéhez, csak példaként hadd említsem, hogy a koordinációs központok feladataival foglalkozó munkabizottság előterjesztése egyértelműen megállapította, hogy mindegyik központ másként látja el feladatát. Munkájukban sok a jó és sok a rossz tapasztalat. A hálózati rendszer már évek óta működik, a funkciójuk ellátásában a hálózatok azonban mégsem tartanak még ott, ahol tartaniok kellene és az egyes hálózati központok munkájának színvonala között indokolatlanul ésvisszahúzóan nagy a különbség. Ugyanez a helyzet számos más területen is. Ez az oka annak, hogy a III. könyvtárügyi konferencia ajánlásainak nem elhanyagolható részét, 10 év múltán, a IV. konferencia ajánlásaiban is kénytelenek voltunk megismételni. És ezek után hadd kérdezzek meg néhány dolgot újra, olyanokat, amiket már nyilvánosan és sokszor és sokat megkérdeztek, de csak nagyon kevesen tettünk valamit a levegőben lógó kérdéseknek pozitív intézkedésekkel történő megválaszolására. Nyilván van, sőt nem is egy könyvtárunk, amelynek nem inge, tehát ezek ne is vegyék magukra, de a többiek gondolják végig, hogy miért jár például az országba 15 000 féle külföldi folyóirat, közel 200 000 példányban, ahelyett, hogy ugyanezért a pénzért, mondjuk 30 000 féle járna, de csak 100 000 példányban; ki és mi akadályozta meg eddig a könyvtárakat, hogy átgondolt, a többiekre figyelő gyarapítási politikát folytassanak, hogy pontosan és időben jelentsék az előfizetett külföldi periodikákat, hogy erről olyan központi nyilvántartást állítsunk fel, amely kimutathatóvá, megvizsgálhatóvá teszi a feleslegesen párhuzamos rendeléseket, ki akadályozta az OKDT-t, vagy ha úgy tetszik az OKT-t,a művelődési minisztériumot, az ágazati felügyeleti szerveket, a fenntartókat vagy a koordinációs központokat, hogy arra ösztönözzék a nem központi és nem nyilvános könyvtárakat, hogy az országos választék bővítése érdekében mondjanak le egyes drága devizás beszerzésekről és használják inkább a reprográfiai berendezésekkel felszerelt központi nyilvános könyvtárakat. Ki akadályozott bárkit, hogy tartalomjegyzékmásolat szolgáltatást indítson és másolatszolgáltatással deviza megtakarítást érjen el az országnak? Milyen vállalati könyvtáros és milyen vállalatvezető az, aki tűri, hogy kis vagy középüzemekbe ugyanaz a folyóirat 5-10 példányban járjon súlyos dollárokért, és ugyanez vonatkozik az egyetemi és tanszéki könyvtárosokra, a kutatóintézeti könyvtárosokra és vezetőkre is. Ki akadályozza a hasonló gyűjtőkörű könyvtárakat, hogy saját kezdeményezéssel egyeztessék és konkrétan elhatárolják gyűjtésüket, kiküszöböljenek felesleges párhuzamosságokat; hogy szabadon megállapodjanak, hogy egyik helyen az egyik, másik helyen a másik folyóirat évfolyamait teljesebbé téve javítsák az olvasók kiszolgálását? Vagy miért nem lehet a cserében beérkezett folyóiratokat és egyéb dokumentumokat a nem nyilvános könyvtárakból a nyilvánosakba, a profilgazdákhoz átcsoportosítani? Egy biztos, e kérdéseket indokolttá tevő luxus-gazdálkodást még a nálunk sokkal gazdagabb országok könyvtárai sem engedik meg maguknak. És ez még csak az állományalakítási munka és annak is csak egyik része. 37 *