Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1981 (Budapest, 1982)

A XII. vándorgyűlés előadásai és korreferátumai - A szekciók és bizottságok ülése - Levéltáros Szekció - Beszámoló a Levéltáros Szekció munkájáról. Összeállította: dr. Bán Péter

Összeállította: dr. Bán Péter a Heves megyei Levéltár levéltárosa, az MKE Levéltáros Szekció titkára BESZÁMOLÓ A LEVÉLTAROS SZEKCIÓ MUNKÁJÁRÓL A levéltáros szekció a XIII. vándorgyűlés alkalmából szervezte első konferenciáját, s ehhez, illetve az előzetes várakozáshoz képest szépszámú levéltáros és a levéltárakkal szoros kapcsolatban álló kutató, összesen mintegy hatvan érdeklődő volt jelen. A program első, nagyobb lélegzetű része a levéltárakban található történelmi források kiadási problémáival és a jövőbeli feladataival foglalkozott, majd ezt követően az egyházi levéltárak vezetői tartottak előadást iratanyagukról és tevékenységükről. A szekció s egyúttal a délelőtti ülés elnöke. Ságvári Ágnes, Budapest Főváros Levéltárának igazgatója rövid, tömör bevezetőt mondott. Két dolgot emelt ki: a levéltári forráskiadás — mondhatni — mennyiségi fontosságát: történetírásunk tényekkel történő megalapozását, valamint az anyagi és szellemi erők minőségi koncentrálásának szükségét; a forráspublikációs törekvések és módszerek egységesítésének ügyét. Mindemellett általánosítva is felhívta a figyelmet „a közgyűjteményi szemléletben, a közgyűjteményi gondolatban rejlő összefogás' potenciális energiatartalékaira. A vitaindító előadást Benda Kálmán, a Ráday Gyűjtemény igazgatója, a MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa tartotta. Félórás referátumában sorra vette a magyar forráskiadás történetének korszakait, s ennek kapcsán mindazokat ,,a problémákat, amelyek különböző időkben újra és újra felmerültek, s... a mai napig nem oldódtak meg". Hozzátesszük: a téma ilyen történeti, kritikus szemügyre vétele a könyvészet szakmai érdekéből sem közömbös, mert több reprezentatív műnek alig ismert vagy éppen elhallgatott, de annál fontosabb jellegzetességére vetett fényt. A 18. század jezsuita (Hevenesi, Katona, Pray), majd protestáns historikusai (Bél Mátyás, Bod Péter, Benkő Sámuel, J. Ch. Engel) léptek fel először hazánkban a tudományos történetírás és adatfeltárás igényével. Ez ugyan időbeli késést jelentett Nyugat-Európához képest, de munkáik színvonala, a kor mércéjén, nem hagyott kívánnivalót maga után. Forrásaikat, akár elbeszélő leírások voltak, akár szándéktalanul maradtak az utókorra, kellő kritikával kezelték, kivonatokkal (regesta), jegyzetekkel kísérték. Az egyház-, illetve politikai történeti érdeklődés mellé mindjobban felzárkózott a gazdaság s a társadalom viszgálata, majd jelentkeztek a nemzettörténeti gondolat képviselői is. „Ugyanakkor ennek a valóban európai szintű iskolának a 19. század első felében nem volt folytatója" - állapította meg Benda Kálmán. A polgári korszak hajnalán a magyar történetírást romantikus, sőt fantasztikus mesevilág uralta (Horváth István, Majláth János). A legismertebb forráskiadvány, Fejér György 42 kötetes Codex Diplomaticus-a elemi oklevélkritika nélkül, szöveg- és sajtóhibáktól hemzsegve látott napvilágot. 105