Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)

A plenáris ülés előadásai - Dr. Horváth Tibor: A könyvtárak és tájékoztatási intézetek műszaki, technikai fejlődése az elmúlt évtizedben

sével nemcsak új technikával gazdagodtunk, hanem ennek a technikának átalakító hatásával is számolnunk kell társadalmi életünk minden területén. A történészek és a szociológusok információs forradalomról beszélnek és felvázolják az informatikai forradalom következtében megváltozott társadalom képét. Mi dolgunk a világon ebben a helyzetben? Másféle alakban és közegben jelentkezik az információ, másként lehet megszerezni, másként kell felhasználni, s erre a változásra fel kell készítenünk a felhasználót is. A szokatlanság, újdonság akár megrázkódtatásokkal is járhat, de ezekét a „traumákat" kárpótolhatják a lényegesen kibővült lehetőségek. Fontos teendőnk megtanítani az embereket az új típusú könyvtár használatára. A könyvtárak szerepét is újra kell fogalmaznunk ebben a megváltozott közegben. A könyvtár évezredes feladata, hogy ti. az emberiség tudásával gazdálkodik, mi módon valósul meg az új társadalmi feltételek között? Az IBM egyik vezetőjének írását olvastam nemrég, aki azt írta — nyugati társadalmakról írt elsősorban — hogy azok az alapvető kategóriák, amelyeken társadalmi berendezkedésünk és gondolkodásunk nyugszik, pl. demokrácia, szabadságjogok, mint sajtószabadság és a többi, mennyire átalakul az információs forradalom következtében. Ezek a fogalmak — írja - azoknak a koroknak a termékei, amikor még a társadalom egyedeinek az esélyei e demokratikus jogok gyakorlása« ha nem is voltak egyenlőek, de nem voltak nagyon különbözők. A kor közlési rendszerében pl. egy kőnyomatos újság megindítása akár egy vidéki ügy védnek, vagy tanárnak is módjában állott (némi túlzással); ma azonban nincs egyenlő esélye mondjuk egy tv-hálózat létesítésére, pontosabban: nagyon különbözőek az esélyek erre, úgyhogy aligha van mód élni egyenlően a közlési szabadsággal. Nos a számítógépek, nagy információs rendszerek méginkább növelték a társadalomban ezt a tendenciát, az információ hatalmi eszközzé vált, a hatalom megtartásának, gyakorlásának eszközévé, és ennek következtében vált máris fejlett országokban egyelőre az információs politika a nagypolitikának fontos, s úgy látszik egyre fontosabb részévé. Itt persze már nemcsak a szakirodalmi információról van szó, de erről is. Országok közti kapcsolatokban ugyanez a helyzet. Leegyszerűsítve: vannak országok, amelyek birtokolják az információt, a tudást, ez nagyhatalmi státuszuk biztosítéka. A tudás, amely mint tudjuk termelő erő, könnyen válhat monopóliummá. Az UNESCO a Unisist program meghirdetésekor erre volt tekintettel, s biztosítani akarja a kis országok részvételét az emberiség kollektív tudásának birtoklásában, de biztosítani igyekszik a technikát is hozzá, amelynek segítségével ez a tudás elérhető és kezelhető. Vannak tehát feszülő problémák, és számos kutató joggal félti a társadalom demokratikus vívmányait ebben a helyzetben. Ez azonban a kérdésnek csak egyik oldala. Sallai István mindig arra hívta fel figyelmünket, hogy a könyvtára legdemokratikusabb művelődési intézmény, a társadalmi kommunikáció legdemokratikusabb intézménye. Az összes többinél — természetüknél fogva — a címzettnek, a használónak nem áH módjában a választás. Aki TV-t néz, rádiót hallgat, azt nézi, hallgatja, amit sugároznak, legfeljebb lekapcsolja a készüléket. Aki színházba megy, kötve van a színház repertoárjához, de még egy folyóirat szerkesztőségének is vannak szerkesztési elvei. A könyvtárak viszont a teljes emberi tudáshoz nyitnak kaput, legalább is bő választást biztosítanak az olvasónak, aki maga dönti el, mit kíván. Nem kap, hanem választ. Persze, a könyvtáraknak 37