Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)
A plenáris ülés előadásai - Kiss Jenő: A könyvtári szolgáltatások fejlődése a 70-es években
hetünk, elsősorban a természet- és műszaki tudományok területén. A Veszprémi Vegyipari Egyetem Könyvtárának úttörő vállalkozása után, a 70-es évek második felében már 9 számítógépes információkereső szolgálat működik. Kísérleti jelleggel néhány másik dolgozik, és arra számítunk, hogy néhány éven belül újabb 10—15 lép szolgálatba. Az 1970-es konferencia téziseinek várakozásával ellentétben nem a központi szolgáltatásoknál kezdődött a gépesítés (a Magyar Nemzeti Bibliográfiát ugyan 1978 óta számítógéppel állítják elő, de az ehhez fűzött egyéb remények egyelőre nem váltak valóra), hanem a műszaki területek — érthetően sürgető — igénye nyert először kielégítést a veszprémi Vegyipari Egyetem Könyvtára, az OMKDK és a miskolci műegyetemi könyvtár erőfeszítéseinek eredményeképp. Az újabb tervekben már szerepel a mezőgazdaság — gazdasági jelentőségéhez képest kicsit későn — és néhány társadalomtudományi ágazat. A társadalomtudományokban az Országgyűlési Könyvtáré az úttörés érdeme, napjainkban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára kezd Ígéretes vállalkozásokba. A gépesített irodalomkereséshez kiegészítő szolgáltatás is tartozik már több helyen, mint például másolatkészítés, fordítás. Külön kell említeni a vidéki fordítóirodák munkáját. Több ez annál, semhogy pusztán felkészülési lehetőségnek tekintsük a jövőre, hisz érezhető javulást hoz az érintett ágazatok szakirodalmi információellátásban. De a szükségletekhez képest a fejlődést lassúnak kell minősítenünk. És az eddigi eredmények méginkább felhívják a figyelmet a dokumentumbázis hiányaira, amely — félek — egyre kiáltóbb lesz — az 1970-es konferencián is szóvá tett és azóta, sajnos, egyre folytatódó — külföldi könyv- és folyóiratáremelkedések következtében. A gazdasági (kutatási-fejlesztési) kényszer és a jobb anyagi körülmények mellett talán az is megkönnyítette, hogy a műszaki területen kezdjék a számítógépek alkalmazását, hogy itt egy-egy könyvtár „uralja" a terepet, „fedezi" szinte az ismeretág egész szakirodalmi szükségletét. A társadalomtudományokban a sokközpontúság, az a tény, hogy egy szélesebb ismeretág anyaga csak több könyvtárban együttesen található meg, valamint a sok fenntartó eltérő érdeke valószínűleg nehezebbé teszi az ilyen átfogó programok megvalósítását. Pedig itt is szükség volna rá, hiszen ma is igaz a III. országos könyvtárügyi konferenciának az a megállapítása, hogy a társadalomtudományi dokumentációban kézműves módszerek uralkodnak. Sőt, mi több a gyűjtőköri kooperáción túlmutató, a tájékoztatásban, dokumentációban joggal igényelt együttműködés sem fejlődik a kívánatos mértékben. Az Országgyűlési Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár néhány kezdeményezése ebben a tekintetben csak kezdeti eredménynek minősíthető. A szolgáltatások alakulását áttekintve nem feledkezhetünk meg arról, hogy több alapszolgáltatás, például a helybenolvasás is, néhány nagyon fontos esetben kérdésessé vált. Megint budapesti példát kell említenünk. A konferencia tézisei — joggal — úgy számoltak a nagy nyilvános, tudományos könyvtárakkal (pl. az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, a tudományegyetemi könyvtárak), hogy a kutatókon kívül a széles olvasóközönségnek is rendelkezésre állnak. Az elavult épületek, a szűkös helyviszonyok azonban még a korábbi lehetőségeket is korlátozták. Ezért talál a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjának olvasótermi kézikönyvtárában orvosi szakkönyveket a látogató. (Az orvostanhallgatók ugyanis itt találnak maguknak helyet.) Persze a dolog fordítva is igaz. A nagy tudományos könyvtárak olvasótermeit 30