Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)

A XI. Vándorgyűlés plenáris ülésén (1979. augusztus 9. Veszprém) elhangzott előadások - Dr. Zsidai József: A könyvtárközi munkamegosztás és együttműködés kérdései, a műszaki és természettudományos könyvtárak ezirányú feladatai

és azok teljesítményeire büszkék lehetünk. Számos területen igen korszerű nézetek váltak uralkodóvá és gyakorlattá, sok esetben megelőzve fejlett külföldi államok ilyen irányú tevékenységét. Bizonyságul csak három dolgot említek föl. A Központi Katalógus, KC néven ismert országos folyóirat- és könyv-nyilvántartás már 1923-ban megkezdődött. A fordítások központi nyilvántartásának bevezetésére 1949-ben jelent meg az első rendelet. A könyvtári hálózati elv az 1950-es évek elején élni kezdett, a gyakorlatban is, amelyet az 1956-os tvr. jogszabályilag is szentesített. Megemlítem még, hogy az 1960-as évek vége táján, illetve jelen évtizedünk legelején, viszonylag korai időpontban a tudományos és szakkönyvtárak egy része megkezdi a számítástechnika könyvtári alkalmazását. Egyidejűleg bekapcsolódtunk olyan nagy nemzetközi munkálatokba, mint a NTMIR, az UNISIST program stb. Tiszteletből is, de sokkal inkább maradandó érdemek alapján említsük meg most is — nem elégszer — hogy a felszabadulást követő nagy korszaknak, szinte hősi időszaknak olyan zászlóvivői voltak, mint Dienes László, Kőhalmi Béla, Sebestyén Géza, Kovács Máté, és Sallai István. Munkájukkal, nevükkel íródott a szocialista könyvtári rendszer ünnepe, hétköznapja, történelme. A kimagasló eredmények ellenére az a véleményem, hogy a szakmai igyekezet az 1970-es években megtorpant. A fejlett információs és könyvtári szolgáltatások megteremtése céljából kifejtett akarás és előrelépés nem volt elégséges. A problémákat és a visszamaradás okait a következőkben látom. a) Könyvtári és információs rendszerünkön eluralkodott és anakronisztikussá vált az autarchia. Egyes intézmények önellátásra rendezkedtek be, és nem munkamegosztásra és kooperációra. Ebből következik, hogy a könyvtárak és tájékoztató szervek egyenként sokféle tudományterület ellenőrzésének gondozására törekszenek, de a sokféleség eleve felületességet hordoz magában. Vagyis az információs tevékenység nem a „mélység" irányába halad, hanem a felszínen mozog vízszintes síkban. b) A könyvtári és tájékoztatási szervezetet, nézetem szerint, hibás elv vezette sokáig és vezeti részben ma is: a tartalmi szervezet helyett az intézményi szervezet elsőbbsége érvényesül. Más szavakkal: alapvetően téves az a felfogás és gyakorlat, amely az országos információs rendszer apparátusát a társadalom igazgatási rendszere alapján próbálja szervezni. A tudománynak és termékének az információnak van egy olyan tulajdonsága, hogy szakterületenként, tudományáganként igyekszik rendeződni és az információs eszközök is így épülnek föl. Általában nincsenek olyan információs eszközök, mint a minisztériumi, államigazgatási felállás: pl. „kulturális", „oktatási", „kohó- és gépipari", „akadémiai" stb. Csak ilyen van, hogy kémia, fizika, matematika, geológia, olajipar, elektrotechnika, szociológia stb. Ezen túl az információk rendeződnek még műfajok szerint is, pl. könyvek, folyóiratok, szabványok, mágneses adattárak stb. De semmiképpen sem rendeződnek a kormányzati szervek szerint. így azután egy olyan intézmény, mint a KGM információs központja, szinte valamennyi tudományágban érdekelt, még az egészségügyben is, de vajon hogyan tudna valamennyi területen magasszíntű információs tevékenységet folytatni. Megjegyzem, hogy az előbb ostorozott autarchia és a most fejtegetett szerkezeti problémák között igen szoros összefüggés van, szinte egymás következményei. c) A könyvtáros és információs káderállomány színvonala és felkészültsége nem megfelelő és különösen az utánpótlás gondja egyre súlyosabb lesz. 26