Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1977 (Budapest, 1978)

A IX. Vándorgyűlésen, Budapesten elhangzott előadások - Dr. Skaliczky Józsefné: Irányelvek és zenei könyvtári normatívák a külföldi és hazai tapasztalatok alapján

könyvtár szoros kapcsolatát, ami azt jelenti majd, hogy a „könyvtár szerves része az oktatásnak", és beszél az új eszközökről, a médiákról. (Média = a nem hagyományos dokumentumok összefoglaló neve.) És ezzel tulajdonképpen eljutottunk már a hanglemezekhez, hangszalagokhoz, hiszen az új eszközöknek, a médiáknak, a nem hagyományos dokumentumoknak egyik legfontosabb csoportját alkotják. Nemcsak bevezetésként írtam ennyit a jövő könyvtáráról. Ez a jövő a mi életünkben — sőt, dolgozó éveinkben — jelen lesz. Szeretném legalább ilyen ünnepi alkalommal, hogy ha nem is a sas perspektívájából, de azért napi gondjaink fölé emelkedhessünk. Kicsit többet lássunk a saját házunk tájánál. És főképpen tudjuk, hogy merre haladunk. A külföldi szakirodalomban mindezekről a kérdésekről igen bőven olvashatunk. Ezek nagy része az audiovizuális dokumentumok könyvtárbeli megjelenését tartja az újfajta könyvtár egyik leglényegesebb jellemzőjének. Ennek megfelelően azt írják: a könyvtár a régi értelemben egyéni szolgáltatásokat adott, erre volt lehetősége, az audiovizuális könyvtár már többfajta szolgáltatást tud biztosítani többfajta dokumentum segítségével. Remélem, hogy mindenkinek föltűnt, hogy nem auditív dokumentumokról és eszközökről beszéltem eddig, hanem aud/ov/zuá//so/cról. Természetesen nem véletlenül. Hozzá kell szoknunk ehhez a kifejezéshez nekünk, a zenemű- és hangtári részlegekben dolgozóknak. Miért? Arról van talán szó, hogy holnap ezekben a részlegekben megjelennek a diák, a filmek, hogy a videokazettákat ne is említsem? Nem, egyáltalán nem. De tisztában kell lennünk azzal, hogy az utóbb említett dokumentumok is helyet kérnek a könyvtárakban és előbb-utóbb el is foglalják helyeiket, nálunk is, ahogyan a nálunk gazdagabb országokban már meg is tették. És, hogy mi a kapcsolat az auditív és a vizuális dokumentumok között? A megjelenési formájuk. Az, hogy nem hagyományos dokumentumok. Ezért beszélnek róluk együtt a külföldi szakirodalomban. Mielőtt erről - az összetartozásukról tehát - elmondanám a véleményemet, a szakrészlegekről kell beszélnem, illetve a zenemű- és hangtári részlegek szerepéről, helyéről a szakrészlegek sorában. És ezzel az előadásom elején jelzett második nagy kérdéskörhöz értünk. 2. A zenemű- és hangtári részleg és a szakrészlegek. A szakrészlegekről Overington: The subject departmentalized public library c. 1969-ben megjelent könyvében, illetve Zircz Péter 1971-ben megjelent tömörítvényében olvashatunk. Mit értünk szakrészlegesítésen? Overington a szakrészlegesítést szolgáltatási szemléletnek nevezi, amelynek lényege az egységesnek megmaradó könyvtár állományának tematikus rendben történő használata. A közművelődési könyvtár szakosodásának négy szintjét különbözteti meg. Az első szinten (40-50 ezer kötet, hazai járási könyvtárnak fele! meg) még csak a szakosodás csírái jelennek meg (általános szekció, szakosított szekció, kézikönyvek). A második szinten (50-70 ezer kötet, A—B típusú könyvtárak) már szakreferensek dolgoznak, audiovizuális részleg működik. A harmadik szinten (75 ezer kötet fölött, A típusú könyvtárak) a szakosított szekció már tényleges szakrészlegekre oszlik, mindegyik szakrészlegnek saját személyzete és közönségszolgálata van. Az itt felsorolt nagyságrendi modellek természetesen az amerikai könyvtári példákat tartják szem előtt. Kérdés, hogy ebből mennyi és hogyan alkalmazható a mi körülményeinkre. Ezt a kérdést feszegeti Mándy Gábor is a „Szakrészlegesítés 49