Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1975 (Budapest, 1976)

A VII. vándorgyűlésen, Egerben elhangzott előadások - Orosz Bertalanné: A könyvtárosetikáról

Miért maradnak távol a könyvtáraktól az egyetemet, főiskolát végzett szakemberek? Nem tudnák, hogy ismereteiket meg kell újítaniuk? Minden szükséges könyvet megvesznek? Tapasztalataim alapján ebben kételkedem. Tanulmányaik alatt használtak könyvtárakat. Valószínűleg megkapták a kért könyvet, folyóiratot, illetve információt. Valami mégis elmaradt: a könyvtárban tartózkodás élményét, örömét nem ismerték meg. Szokássá kellene fejlesztenünk a könyvtárhasználatot. Vissza-visszatérő olvasókhoz, s ne alkalmi látogatókhoz, szabjuk a szervezetet, munkamódszereinket. Az olvasó döntse el, szüksége van-e könyvtárosi útmutatásra, vagy inkább egyedül tájékozódik. Banális igazság: tájékoztatni az tud, aki önmaga is tájékozott; az olvasmány kiválasztásában csak a sokat olvasó könyvtáros segíthet. Van-e rangja szakmán belül az önálló ismeretszervezésnek? A könyvtáros nem egyéni kedvtelése szerint művelődhet. A könyvtár, az olvasók érdek , korlátoznak. A tudást nemcsak megszerzi a könyvtáros, hanem egyben át is engedi. Hz munkáját hasonlatossá teszi a pedagóguséhoz. Még nála is jobban "rangn itve" marad. A tanítványok rendszerint megemlékeznek volt tanáraikról, a publikáló kutató, az iskolapadot elhagyó diák nem tudatosítja igy a könyvtáros segítségét. Kialakul-e a képzés során a könyvtárosi magatartás? IIa visszagondolok a nyári gyakorlatok beszélgetéseire, kételyeim támadnak. A közvélemény nem alkot igazi képet a könyvtárosi hivatásról - nem biztosítunk hozzá megfelelő fórumokat, nem lar'j-'k a "hírverést" fontosnak. A pedagógusok pályaválasztási tevékenysége tájékozatlanságra utal. Ha egy gyerek szeret olvasni, s bizonytalan a jövőjét illetően, szinte azonnal könyvtárosnak javasolják. A felvételi vizsgák jelenlegi rendszere sincs tekintettel a pályaalkalmasságra. A hajlamokat, készségeket nem veszik figyelembe. A könyvtárosi munkahelyek mérsékelt növekedésével sem tart lépést a képzés. A szakra felvettek közül is kevesen akarnak könyvtárban dolgozni. Sokan csak átmenetnek tekintik a könyvtárosságot. A közművelődési könyvtárak törzsgárdáját a startnál indulók alkotják. Ok a "szakmai közvélemény". Az utánuk kezdőkből kevesebben maradtak meg. A szakmai etikát csak a szakmában dolgozók tudják megteremteni. Az etikai követelmények a gyakorlat során alakulnak ki. A könyvtárosságot szakmának kell tekinteni ahhoz, hogy hivatássá válhasson. A követendő magatartáshoz minták kellenek, szakmai tradiciók. S nemcsak történelmiek, de jelenkoriak is. Ha az intézmények személyzete állandóan változik, mozgásban van, csak az általános munkaerkölcsöt kérhetjük számon, a szakmai etika illúzió marad. A közművelődési könyvtár közintézménnyé vált. Az elmúlt két évtized "tárgyi beruházása" csak emberi, szellemi befektetéssel kamatozik. A könyvtárakat létrehoztuk, a könyvtárosságot mint szakmát el kell fogadtatnunk. Ne csak munkahely legyen a könyvtár, hanem az önmegvalósítás szintere is. Nem hiszem, hogy a könyvtári munka hivatalnokokat igényel, hogy könyvtáros nem lehet színes egyéniség. Rajtunk is múlik, hogy a mechanikus elemeket alárendeljük-e a szellemi tevékenységnek, vagy fetisizáljuk. S amit nagyon fontosnak érzek: a könyvtárosi ambíciók irányultságát. Nem mindegy, hogy az egyéni, szellemi kincs egészét vagy "morzsáit" kapja az olvasó. Nem a könyvtári munkaviszony avat könyvtárossá valakit, hanem a sajátos feladatok vállalása, a teljes azonosulás a könyvtárhasználók érdekeivel. S ez utóbbiak - mármint használók - mi is h aetünk. Ez kétféle igény, kétféle magatartás, ne keverjük össze. Lehet, hogy kissé csapongva, de ugyanarról a dologról beszéltem: a közvetítő szerep tudatos vállalásáról, a könyvtáros és a könyvtárat használó közvetett vagy közvetlen kapcsolatáról. IIa hiszünk abban, hogy a mi munkánk nélkül nem fejezi be 4 0