Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1975 (Budapest, 1976)

A VII. vándorgyűlésen, Egerben elhangzott előadások - Dr. Bata Imre: Hivatás és szolgálat

Lehet-e a szolgálat hivatás, van-e olyan hivatás, ami a szolgálattal azonosítható? Nincsen nyilvánvalóbb szolgálat, mint valamennyi alkalmazott tudomány gyakorlata. Az orvos, a mérnök, a tanár mind szolgál, s a java hivatásának tudja szolgálatát. Csak a könyvtáros ne tekinthetné szolgálatát hivatásnak? Meg is fordítanám a tételt. Az orvos, a mérnök, a tanár akkor tekinthető' hivatását gyakorlónak, ha tudását nemcsak alkalmazza, de gyarapitja is. Első benyomásra ugy tűnik fel, a hivatott könyvtáros is gyarapitja tudását, nemcsak szolgál. Optimális esetben tehát a könyvtáros is szükségképpen etikus lény. Akárhogy is óvakodunk kimondani, de mégis kényszerülünk rá, szóba kell hozni a könyvtártudományt. Nem tudom, hogy az autentikusok most hogyan vélekednek róla, én semmiképp sem szeretnék itt belebonyolódni a hajdani másik vitahelyzetbe, miszerint azt vivtuk folyton, azt a kérdést taglaltuk, van-e könyvtártudomány, tudomány-e a könyvtártudomány. Magam aztán inkább megkerültem e nagy kérdést, s müvelője lettem egy területnek, aminek a tudományjellegét - szerintem - ugyancsak lehet vitatni. "Szürke öcsém minden teória, az élet aranyfája zöld" - vallom Goethe nyomán, az azonban bizonyos, a könyvtárosok hamleti elánnal hivják elő a kérdések kérdését. Arra volna jó megnyugtató választ találni, miért van az, hogy a könyvtáros ha saját területének elméleti taglalásába kezd, mindjárt a "lenni vagy nem lenni" kérdésébe bonyolódik, s többnyire ott is ragad. Nem tartom valószinünek, hogy ez az egzisztenciális bizonytalanság a szakma szolgáló természetéből következnék. Annál inkább a szolgálat nagy differenciáltságából. Ebből eredeztetem én ama tehetetlenségemet, hogy nem tudom a könyvtáros általános személyiségmodelljét elgondolni. Sok kiváló könyvtárossal találkoztam életemben; van némi képzetem a könyvtárosságról magamnak is; a könyvtárost, ahogy a tanárt, az orvost stb. fölfogom, képtelen vagyok apercipiálni. Sokféle könyvtáros van, Bokát ismerek, s ez nem is lehet másként. A könyvtári munka nemcsak szolgálat, hanem közvetlenül kollektiv is. De ez a kollektivitás nem az emberi összefogás folyománya, hanem a munkamegosztásé. Egy elidegenitő fejleményé. Könyvtári munkaszervezetről beszélhetünk, de könyvtári közösségről magunk közt valljuk meg - csak mértékkel. Maga a munkamegosztás csak szükséges együttműködéseket terem, emberi, humánus együttműködést csak igen-igen közvetett és távoli módon. A modern könyvtár kiterjedt személyi állománya a munkamegosztás diktandója értelmében heterogén. A kétkezi embertől a műszaki érteimiségin át a teljesen gyakorlatiatlan filoszig rengeteg a változat. S a többség, a fölényes többség? A munkamegosztásból ilyen fölényes többség nem alakul ki. Másként adódik a többség. A könyvtári pályán is túlzásig ment utóbb az elnőiesedés. De ezt csak tényként említem itt. Szociálpszichológiai következményeivel nem kivánok foglalkozni - tisztán logikai megfontolásból. Adva van tehát a munkaközösség, amit az elidegenitő munkamegosztás szüksége, a működés tart együtt. Nem változtat ezen, hogy vannak kisebb könyvtári munkaközösségek, amelyeknek közérzete, közösségi szelleme optimális. Általában, és az általánosan igen gyakori nagy munkaközösségek nem tudnak bensőséges emberi közösségekké alakulni. Gondolom, ez erkölcsi kérdés, és szükségképpen az optimális működés nélkülözhetetlen feltétele is. Maga a munkamegosztásban kialakult szervezet természetszerűen hierarchia is. Magától értődő, hierarchia, ami a legrosszabb esetben a bürokrácia hierarchiája. Élő szervezet működésében nem a legoptimálisabb, nem a leghatékonyabb struktúra, de jobb hiján az egyetlen, ami a folyamatos tevékenység biztositéka. Érdemes volna azonban más strukturális tagozódást is együttmüködtetni evvel a hierarchiával. 30