Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1974 (Budapest, 1975)

A VI. Vándorgyűlésen, Pécsett elhangzott előadásokból - Skaliczky Józsefné: Zenei és hangtári részlegek szervezése a közművelődési könyvtárakban

Beszélnünk kell ellenben az állomány feldolgozásáról, ha csak néhány szóval is. Nem arról, hogy milyen legyen a címleírás, arról inkább, hogy milyen ne legyen. Mindazok, akik részt vettek a KMK zenei könyvtáros továbbképző tanfolyamán, többé-kevésbé egységes címleírást használnak. Ez megegyezik a Magyar Zeneművek Bibliográfiájában lévő feldolgozásokkal. A probléma akkor kezdődik, amikor egyes könyvtárak — és itt most utalok arra, amit a C- és D-típusú könyvtárakról már mondottam — egyszerűsítenek. Nyilvánvaló, magától értetődő dolog, hogy egy kisebb könyvtárban nem kell olyan mélységig feltárni a dokumentumokat, mint egy városi, megyei könyvtárban. De ez nem azt jelenti, hogy változtatunk a címleíráson, csak azt, hogy értelemszerűen elhagyunk belőle adatokat. A berendezés, az állomány és a feltárás után a munka másik részéről, az olvasószolgálatról kívánok beszélni, illetve az olvasószolgálat ünnepi pillanatairól, a kiállításokról, rendezvényekről, kiadványokról. Ezek azok a lehetőségek - az olvasószolgálat keretében —, amikor közvetlenül irányíthatjuk a hallgatók ízlését, felhívjuk a figyelmüket az általuk fontosnak tartott eseményekre, évfordulókra, illusztráljuk is azt — rendezvényekkel —, és a megfelelő irodalmat is mellékeljük hozzá - a kiadványokkal. Ezekben a kérdésekben nem lehet közvetlen tanácsot adni. Minden könyvtárban a részlegvezetőknek kell eldönteniük, hogy mit tartanak fontosnak, mi illik a könyvtár profiljába. Az eddigi példák közül igen jónak találjuk a zenei ismeretterjesztő előadásokat — ebben az esetben igen fontos a meghívott előadó személyisége -, a zeneszerzőnek és közönségének találkozóit. Nem kitaposott utak még ezek, a lehetőségeinken, találékonyságunkon, szervezőkészségünkön múlik, hogy a legjobb, leghasznosabb formát megtaláljuk. A közművelődési könyvtárak zenei részlegeinek eddigi kiadványait 4 csoportra oszthatjuk: 1. Gyarapodási jegyzékek - igen szép és értékes példái a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Könyvtárának és az Állami Gorkij Könyvtár Zeneműtárának kiadványai. 2. Diszkográfiák - pl. Kodály (Somogyi könyvtár), Hanglemezek a közművelődési könyvtárakban (OSZK-KMK). 3. Zeneszerző bibliográfiák — Szombathelyi Könyvtár, Somogyi Könyvtár. 4. Módszertani levelek - pl. Gráfné Forrai Magdolna kiadványa. Kezdeti lépések ezek, rajtunk áll, hogy meghonosodjanak és ugyanolyan természetessé váljanak, mint az írói bibliográfiák. Nem beszéltünk még a legfontosabb tényezőről, arról, aki mindezt a munkát el is végzi: a könyvtárosról. Ugy gondolom, nem szükséges elmondanom, hogy milyennek kell vagy kellene lenni a jó könyvtárosnak, azaz hangtárosnak. Mindannyian ismerjük az elvárásokat. Sokkal fontosabb kérdésnek tartom a részlegben dolgozó könyvtárosok számát. A könyvtári fejlesztés irányelvei a zenei részleg létszámfejlesztéséről (az A-típusú könyvtárakban) ezt írják: „A zenei részlegekben és a folyóiratolvasóban együttesen egy felsőfokú könyvtáros és egy technikai munkaerő beállítása indokolt". Ezt a munkaerő ellátottságot bizony kevésnek tartom. Még akkor is, ha azt az optimális esetet vesszük, hogy a feldolgozást a feldolgozó csoport egyik munkatársa végzi, és a sokszorosítás is megoldódik ezen a csoporton belül. Mindenképpen két könyvtárosra van 40