Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)

Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Németh Lajos dr.: Kassák Lajos avantgarde könyvművészeti törekvései

a betűk nagyságrendjével, elhelyezésével és a vonalak egyszerre agresszív és konstruktív rendjével ugyanazt a kettősséget sugározta, mint az egész költemény: a megszokott, konvencionális kapcsolatokat széttörő és egyúttal új kapcsolatokat létesítő gesztust. A húszas évek elején tehát a magyar aktivizmus megtalálta a szellemének megfelelő könyvművészeti megoldást, és ezzel a tipográfiát, a könyvművészetet is bekapcsolta abba az általános stílusáramlatba, amelyet összefoglalóan konstruktivizmusnak nevezünk. Nem kisebbítjük Kassák tipográfiáinak és általában a magyar aktivizmus ilyen irányú kutatásainak az érdemét, ha rámutatunk arra, hogy az új keresésének megvoltak a külföldi párhuzamai, illetve előzményei, részben azoktól inspirálva, részben azokkal együttműködve bontakozott ki. A források között elsősorban a német expresszionizmust kell említeni, amely nemesek drámai-expresszív fametszet-stílust teremtett, hanem újat hozott a tipográfiában is, lényegében először szervezte képi értéket hordozóvá és önmagában is expresszív jelentést tolmácsolóvá a tipografízált lapokat, visszahozva ezzel valamiként azt az eredendő egységet, amely a későközépkor és a korareneszánsz, majd később a népies barokk metszett-írott lapjait jellemezte. A „Sturm", de már korábban a „Blaue Reiter" - és említhetnénk más kiadványokat is - kétségkívül az avantgárdé képzőművészet nemzetközi példáivá váltak, amelyeknek a problémafelvetését a húszas években kibontakozó konstruktivista irányok módolták tovább. Mindenekelőtt El Lissitzkij ilyen irányú tevékenységére, a Proun elméleti és művészeti gyakorlatára kell hivatkoznunk, ez volt ugyanis a másik forrás, amelyből a magyar aktivizmus merített. Ha tehát a magyar aktivizmus könyvművészetének a stílusösszetevőit keressük, úgy azt az expresszionizmusban, a dadaizmusban és a konstruktivizmusban találjuk meg, illetve ezek minősíthetők a gondolati előfeltételnek, ezek egymásbajátszásából alakult ki a magyar aktivizmus sajátos tipográfiája, könyvművészeti útkeresése. Ám amit a nemzetközi áramlatokból magába szívott, azt kamatostul vissza is szolgáltatta. Ugyanis a magyar aktivizmusban nőtt naggyá — mint egyszerre követője és alakítója az aktivizmusnak — az a Moholy-Nagy László, aki a Bauhaus tanáraként, a Bauhaus-könyvek szellemi atyjaként és az 1925-ös „Zeitgemasse Typographie - Ziele, Praxis, Kritik" című tanulmánya révén már a nemzetközi avantgárdé könyvművészeti törekvéseinek a legnagyobb hatású képviselőjévé vált. Az ő személyén át kapcsolódott igazán a modern magyar könyvművészet aktivista-avantgárdé szárnya a nemzetközi avantgárdé áramkörébe. Az ő tevékenysége azonban már át is vezet bennünket az egyetemes modern művészet problémakörébe. 63