Bisztray Gyula (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1935-1937 (Budapest, 1937)

I. ELŐADÁSOK - Herzog József: Mi tartozik a levéltárba és a könyvtárba?

Feladata az, hogy a levéltárt vagy levéltárakat, avagy ezek töredékeit őrizze, gondozza, használhatóvá tegye, kiszakadt részeiknek visszaszerzésével helyreállítsa stb. Ellenben ne vegyen őrizetébe nem levéltári anyagot, ha még oly becses forrást lát is benne, vagy egyéni tudományos hajlama a meg­szerzésre ösztönözné. A levéltáros ne lépje túl a levéltári jelleg által megszabott határt és viszont a könyvtáros se. Az elhatárolás végrehajtásánál a levéltáros részéről a könyv­tárnak nyújtható engedmények elősorolását ezúttal elmellőzve, legyen szabad végül röviden megemlíteni, hogy az elhatárolás végrehajtása milyen eredményekkel járna. A köz- és magánlevéltárak a kiszakított részek vissza­szolgáltatásával kiegészülnének, sőt esetleg eredeti, sértetlen állapotuk is helyreállna. Nem egy kimagasló egyéniség szemé­lyes levéltára az eddig teljesen szétszórt részekből, a hozzá intézett levelekből, személyi okirataiból, saját fogalmazványai­ból stb. egykori alakjában újra feltámadna és esetleg egy már meglevő családi levéltárba illeszkednék. Vájjon a köz- és magánlevéltáraknak vagy egy — akár illamférfiúi, akár gazdasági, akár tudományos avagy művészi pályán — kimagasló egyéniség személyes levéltárának helyre­állítása kedvezőtlenebb helyzetbe hozná-e a bármi célú kutatást, mint a mai állapot? A levéltári tapasztalatok alapján e kérdésre nemmel kell válaszolni. Herzog József dr. 20

Next

/
Thumbnails
Contents