Bisztray Gyula (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1935-1937 (Budapest, 1937)

I. ELŐADÁSOK - Pasteiner Iván: Magyar könyvtárpolitika

Tudományos könyvtáraink érdekei vezették kormányzatunkat, midőn 1923-ban a hivatalos és tudományos kiadványok nemzetközi cseréjét szabályozó bruxellesi egyezményekhez csatlakozott és még inkább, midőn a nemzetközi tudományos kiadványcsere minél szélesebb alapokon való kiépítésére tudományos társulataink és intézményeink publikációiban a magunk részéről alkalmas csereanyagot teremtett. A nemzetközi kiadványcsere révén, a Bibliográfiai Központ útján a múlt évben könyvtáraink mintegy 429 külföldi tudományos folyóirat és kiadvány birtokába jutottak teljesen ingyen. És épp ezért e kiadványcserének továbbfejlesztését — bár általa magánkiadócégek kiadványaihoz a legritkábban jutunk és szinte kizárólag csak külföldi tudományos társulatok és intézmények kiadványait szerezhetjük meg — mégis kívánatosnak tartom. De a közvetlen könyvtári érdeknél egy magsabb nemzeti érdek is ezt kívánja. E kiadványcsere kapcsán saját tudományos kiadványaink (folyóirataink) a külföldi szakkörök kezébe kerülnek, ennek révén a magyar tudományosság munkájáról és eredményeiről a külföld nagyobb mértékben szerezhet tudomást. Könyvtárpolitikánknak egyik további eszköze, amellyel könyvtáraink teljesítőképességét biztosítani, sőt fokozni kívánja, — a könyvtárközi kooperáció. Ez vonatkozik egyrészt tudományos könyvtáraink gyarapítására, másrészt a könyvkölcsönzésre. A gyarapítás tekintetében a kooperáció azt jelenti, hogy tudományos könyvtáraink könyvbeszerzését racionalizálni kell. A legelső lépés, hogy az azonos gyűjtési körrel bíró s egyetemes jellegű tudományos könyvtáraink, — tehát a Széchényi-, Akadémiai, Fővárosi, Parlamenti és budapesti Egyetemi könyvtáraknak — gyűjtési köre összehangoltassék. Több mint félszázados probléma ez, amelynek megoldását kezdetben a Széchényi-, Akadémiai és Egyetemi Könyvtárnak egy könyvtárban, a Nemzeti Könyvtárban való egyesítésében látták. Később vetődött fel gyűjtési köreik elhatárolásának gondolata, amely — tekintve e könyvtárak különböző jogi helyzetét —, ma az egyedüli járható útnak látszik. Ugyancsak meg kellene állapítani vidéki egyetemi könyvtáraink fejlesztésének irányát és mértékét, egyrészt a helybeli közkönyvtárakra, másrészt egyetemeink szemináriumi és intézeti könyvtáraira való tekintettel. A gyűjtési körök e szabályozása, a gyarapítás tervszerűvé tétele lehetővé fogja tenni, hogy a könyvtárakra fordított anyagi eszközök a legcélszerűbben használtassanak fel. De elősegíthetik ezt már a 10