Toronyi Zsuzsanna: Héber betűk. Dokumentumok a Magyar Zsidó Levéltárból (Budapest, 2012)

Mizráh tábla A mizráh tábla különösen szép példája a kelet-európai zsidó népművészet jelleg­­zetes termékének, a papírkivágásoknak. Az általános gyakorlattal szemben nem színezett, a fehéren hagyott papír gazdag csipkemintát ad ki, melyben szinte kizárólag a héber betűk dominálnak. Feliratai a zsinagógákban és zsinagógái tárgyakon gyakori mondatok, elsősorban zsoltár idézetek. Felül középen kéz­­dődik a frigyszekrényeken is gyakori felirat: ״Napkeltétől napnyugtáig dicsér­­ve legyen az Örökkévaló neve” A zsoltárvers két vázából kiindulva félkörívesen veszi körül a lap középpontjában lévő, legnagyobb betűkkel írt négybetűs is­­tennevet. A lap tetején nagy betűkkel kiemelve a zsoltárvers első szava mizráh (héber: kelet) utal a tárgy funkciójára, az ima keleti irányának jelölésére. A tábla négy sarkában Jeruzsálemre és Cionra utaló idézetek, az egyéb szalagokban az Örökkévaló segítségét kérő mondatok szerepelnek. A betűk mellett gazdag nö­­vényi ornamentika, valamint két-két szarvas és oroszlán alakja díszíti. A festett szimbólumokkal, szent szövegek részleteivel, mikrográfiával vagy papírkivágá­­sokkal díszített táblákat férfiak készítették, és az előimádkozó pultja előtt he­­lyezték el őket, hogy szakrális szimbolikájukkal segítsék az összpontosítást. Papírkivágás 69 x 48 cm Gyűjteménybe kerülésének módja és ideje nem ismert. MZSM 64.1222

Next

/
Thumbnails
Contents